A pópa csak ellenszolgáltatás fejében lett volna hajlandó nyilatkozni a médiának.
A mezőn, a polgármesteri hivatal által biztosított területen temettek el egy nőt a Dolj megyei Tălpaş községben.
Noha a nőnek megvásárolt sírhelye volt a helyi temetőben, az ortodox pap megtagadta az eltemetését, mivel az elhunyt korábban áttért a baptista hitre – mondják a rokonok.
A babonás helybélieket persze zavarja a mezőn álló sír, az ott elhaladó gyerekek félnek – mondják.
A Digi24 televízió stábja megkereste az ortodox papot is, ő azonban csak akkor lett volna hajlandó nyilatkozni, ha az újságírók egy vízszivattyút ajándékoznak neki. „Önök felajánlanak egy adományt, hogy készíthessenek egy jó riportot, amely emeli a nézettségüket és pénzt is hoz. Ha nem, akkor nem. Tudják, hogy van a mai világban, mindent meg kell fizetni” – mondta a pópa.
Az ügyben vizsgálatot indított a Dolj megyei közegészségügyi hivatal, a baptista egyház pedig pert is kilátásba helyezett és azt sürgeti, hogy az önkormányzatok különítsenek el egy részt a temetőkben, ahová a más vallásúakat eltemethetik.
Nemrég Szilágy megyében történt hasonló eset, ott a pópa csak 1000 lej ellenében lett volna hajlandó az ortodox temetőben eltemetni egy görög-katolikus nőt, akit végül a háza kertjében helyeztek végső nyugalomra.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.

Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.

A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.