// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

A mai magyar filmek a valóságról szólnak. Vagy nem?

// HIRDETÉS

Westernes hangulatú holokauszttörténet, sportfilmbe oltott emberi dráma, ma is tanulságos történelmi thriller, egyetemes érvényű film a romagyilkosságokról – csak néhány tétel a TIFF idei magyar napjának „étlapján”.

A TIFF idén szakított azzal a hagyományával, hogy a magyar filmesek sajtótájékoztatóját a Magyar Nap délelőttjén tartsák. Ennek – meglehetősen logikusnak tűnő – oka, hogy az újságíróknak legyen alkalmuk megtekinteni a levetített alkotásokat, ezért halasztották egy nappal a sajtóbeszélgetést – mondta el Zágoni Bálint Filmtett-menedzser és moderátor, hozzátéve, hogy az utóbbi néhány év leggazdagabb magyar filmes felhozatalának örvendhetnek a kolozsvári szemle látogatói.

És valóban: tematikailag eléggé széles spektrumon mozognak azok a filmek, amelyeknek rendezői – Havas Ágnessel, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatójával kiegészülve – helyet foglaltak a sajtótájékoztató asztalánál. Simonyi Balázs páldául – aki nem futva érkezett a főtéri TIFF Lounge-ba, bár úgy lett volna stílszerű – arról forgatott nem szabványos dokumentumfilmet, saját magával a „főszerepben”, hogyan alakítja át az ember gondolkodását, lelkivilágát, problémalátását a futás, konkrétan a 246 kilométeres Spartathlon nevű futóverseny. Mint elmondta, nem klasszikus értelemben vett sportfilmet akart készíteni, hanem emberi drámát – ő maga egyébként pont Kolozsváron kezdett el futni nagyjából egy évtizeddel ezelőtt, amikor a Sapientián oktatott és depresszióval küszködött.

Magyar filmesek a TIFF-en: Simonyi Balázs, Török Ferenc, Révész Bálint, Bogdán Árpád és Gárdos Éva|Fotók: Szabó Tünde

Az Ultrával kapcsolatban felmerült, hogy a maraton megjelenítésében westernszerű elemeket is alkalmaz – és ez jó átkapcsolás Török Ferenc 1945 című filmjéhez, amelynek azonban legfennebb a hangulata és alapmotívuma (titokzatos, névtelen idegenek érkeznek a kisvárosba) idézi a vadnyugati filmeket. A holokauszt kibeszéletlen traumáiról és a kollektív önvizsgálat szükségességéről beszélő fekete-fehér alkotás magyar és nemzetközi téren meglehetős sikert aratott, úgyhogy Török be is jelentette, a TIFF az utolsó fesztivál, ahová elviszi filmjét, mert már másfél éve „folyton kell menni és kapni a sok díjat”.

Minden jel szerint ez a sors vár Bogdán Árpádra is (mindkettejükkel mélyen együttérzünk), aki a Berlinálén bemutatott Genezis című filmjében a romagyilkosságok témáját járja körül, de kihangsúlyozza, hogy ennél univerzálisabb érvényű problémákról – a gyűlölet mibenlétéről, a traumák feldolgozhgatóságáról – kíván szólni a néhány évvel ezelőtti tragédiasorozatot középpontba állító filmjével, amelynek története három szálon fut, ezek közül kettőt amatőr szereplőkkel forgattak.

Run, Balázs, run! Simonyi Balázs (balra), az Ultra rendezője

Mi a közös egy magyar holokauszttúlélő nagymamában, egy angol kémnőben és egy volt táncosnőben a náci Németországból? – ezt a kérdést válaszolja meg Révész Bálint Granny Project című – szintén rendhagyó – dokfilmje. Révész szerint például az köti össze ezeket a különféle életsorsokat, hogy minden családban vannak csontvázak a szekrényben, a film elkészültének egyik nagy eredménye pedig az, hogy a nagyiknak végül sikerült megérteniük egymás problémáinak apróbb nüanszait is.

A kétlaki – amerikai–magyar – életformát folytató Gárdos Éva, a Budapest Noir rendezője szerint az fogta meg a film alapjául szolgáló Kondor Vilmos-sikerregényben, hogy a magyar főváros valósággal önálló karakterként jelenik meg benne, valamint az, hogy a harmincas években játszódó bűnügyi történet ma is érvényes üzenetet hordoz: a levegőben ott a történelmi tragédiák előszele, ezt mégis nagyon kevesen veszik észre.

„Meg kell mutatnunk Mártának ezeket a filmeket” – Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója

Apropó harmincas évek: újságírói kérdésre felmerül, mennyire szólnak a mai valóságról a kortárs magyar filmek, Mészáros Márta, a TIFF egyik életműdíjasa ugyanis azt nyilatkozta, a mai magyar filmalkotásokban az zavarja leginkább, hogy nem tudható meg belőlük, milyen az élet a mostani Magyarországon, Budapesten. Havas Ágnes ezt cáfolja, mondván, a jelen lévő filmesek többségét is a mai magyar realitás foglalkoztatja, és ajánlja mindenki – de különösen Mészáros Márta – figyelmébe a Magyar Nemzeti Filmalap tehetséges elsőfilmeseket segítő Inkubátor Programjának eredményeit.

És ha már Mészárosnál tartunk, nem győzzük hangsúlyozni, hogy rajta kívül Szabó Istvánt és Széles Annát is kitüntették a fesztiválon: ha ezt összevetjük az eddigieknél bőségesebb magyar filmkínálattal, akkor elmondható, hogy az idei volt a „legmagyarabb” TIFF – a román centenárium évében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS