Ha ismét megbukik a Szentmárton és Nagyvárad egyesüléséről szóló referendum, akkor szégyelljék magukat azok, akik ellenzik azt.
Ezt a kijelentést Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere tette arra utalva, hogy a magyar pártok által ellenzett, Váradszentmártonnal (melyhez közigazgatásilag hozzátartozik Félixfürdő és Püspökfürdő is) történő fúzió lényegében a magyarok által többségben lakott körzetekben bukott meg.
Úgy fogalmazott: a város jóléte fontosabb bármilyen politikai számítgatásnál és gazdasági előnyei nemzetiségtől függetlenül jólétet hoznak a város lakói számára– számol be a Krónika. A kölcsönös bizalom és tisztelet tétjeként beszélt a referendumon való részvételen, megjegyezve, hogy
Mint ismeretes, május 10-én a szavazásra jogosult váradiak kevesebb mint harminc százaléka vonult csak az urnák elé, ezért a polgármester a törvényesség határát súrolva június 14-re újabb népszavazást írt ki. Az Erdélyi Magyar Néppárt nyíltan felszólította a helyi magyar közösséget, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson, míg az RMDSZ tartózkodik a nyílt állásfoglalástól arra hivatkozva, hogy
A fúziót a szociáldemokraták (PSD) is ellenzik, leszámítva a párt néhány vezető politikusát, akik kiálltak a liberálisok (PNL) kezdeményezése mellett. Legalább 57 ezer váradinak kell majd szavaznia ahhoz, hogy második nekifutásra érvényes legyen voksolás.
Fotó: oradea.ro
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.