// 2025. december 27., szombat // János

A magyarfóbiás Dan Tanasának most azért sír a szája, mert a parlament nem ülésezik március 15-én

// HIRDETÉS

Megszokhattuk már, hogy a perelőbajnoknak mindenről ugyanaz jut eszébe, mint Mórickának. Ő ülésezni akar a magyar nemzeti ünnepkor is, és kész. De nem fog.

A nemzetféltő AUR-os képviselő most épp amiatt van kiakadva, mert hétfőn belenézett a képviselőház programjába, és szomorúan konstatálta, hogy március 15-én a parlament egyik háza sem ülésezik.

A bús hazafi nyilván azt is észrevette, hogy a hétfőt leszámítva a hét többi napján kizárólag bizottsági ülések zajlanak a parlament falai közt, de magyarfóbiás barátunk csak azt nem érti,

hogyan történhet meg, hogy a honatyáknak még a magyar nemzeti ünnep alkalmával sem kell dolgozniuk.

Dan Tanasă ezt egyenesen a jóérzés elleni merényletnek, és az intézmény kicsúfolásának nevezte. „Míg Budapestről olyan utasítások érkeznek, hogy a diplomaták ne vegyenek részt a román nemzeti ünnepen, s míg a parlamentben egyes kollégák lekezelően viselkednek a román nemzettel szemben, felháborító, hogy a magyarok nemzeti ünnepén hazaküldik a teljes román parlamentet” – idézte az Agerpres a hétfői ülésen felszólaló Tanasát.

Attól viszont nem tartunk, hogy a szolgálatos feljelentő unatkozni fog kedden,

ilyenkor szokott ugyanis elérzékenyülni és „panaszkönyvet” ragadni, ha a március 15-ei ünnepségeken magyar nemzeti színű lobogókat és szalagokat lát. Ezt valahogy nem tudja megunni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

// még több főtér.ro