A Beke István elleni terrorizmusvádra reagált az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt is.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége által kibocsátott közlemény szerint aggályos, és az etnikai feszültségek elmélyítését eredményezheti a romániai terrorizmusellenes szervezeteknek a román nemzeti ünnepre időzített kézdivásárhelyi fellépése. A párt azt kérte a hatóságoktól, hogy ha bebizonyosodik a Beke István elleni terrorizmusvád, a törvény teljes szigorával járjanak el, addig azonban
„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Európában és a világ számos pontján egyre inkább felerősödő terrorizmus és terrorizmusellenes harc álcája mögé bújva, a román hatóságok és egyes véleményformálók – kihasználva a román nemzeti ünnep székelyföldi megünneplésének egyébként is konfliktusos helyzetét – úgy tűnik, az erdélyi magyarok ellen próbálják a hangolni a közvéleményt” – fogalmazott az EMNP elnöksége. Ez nem szolgálja Románia stabilitásának a megerősítését.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy a romániai magyar közösség vezetői évtizedek óta harcolnak jogaikért, és ezt mindig békés, demokratikus eszközök által tették. Ugyanakkor az állami szerveknek is felelősségük, hogy magyar-román együttélést ne veszélyeztessék. Az EMNP kinyilvánította: felelőtlenségnek tartja a román-magyar kapcsolatok destabilizálását, és
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nevében Sándor Krisztina ügyvezető elnök közleményében kifejtette: valóságtartalmában súlyosan megkérdőjelezhető indítékkal hurcolják meg a feltételezett kézdivásárhelyi terrorkísérlet gyanúsítottját.
Az EMNT szerint a törekvést csak súlyosbítja, hogy az Európában jelen lévő terrorfenyegetettséget használják fel a rendvédelmi szervek vezetői és a közvélemény alakítói akciójuk hitelesítésére. „Elítélünk minden, a román és magyar közösség viszonyának aláásását célzó törekvést, a meghurcoltakkal pedig szolidaritást vállalva ajánljuk fel jogi és politikai segítségünket” – szerepel a közleményben.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.

Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.