// 2026. július 4., szombat // Ulrik
huligániáda

A koszovóiakat nem szidták a román szurkerek az UEFA szerint, de a magyarokat igen…

// HIRDETÉS

… a nagy manelisták sorra írják-dalolják ódáikat az államelnök-jelöltekhez… és megszűnik az Országos Drogellenes Ügynökség.

A koszovóiakat nem szidták a román szurkerek az UEFA szerint, de a magyarokat igen

Beszámoltunk róla: ismét kitört a botrány a Nemzetek Ligájában, közelebbről a szombati Románia–Koszovó mérkőzésen, amelyet Bukarestben játszottak le, majdnem. A hosszabbításban (nulla-nullás állásnál) ugyanis egy albán meg egy román játékos egymásnak esett, ami még hagyján, de aztán a koszovói csapat azt mondta, csá és levonult a pályáról, végleg. Mert szerintük a román szurkerek szerbiázni kezdtek, mint a tavaly, és ebből nekik elég. A románok szerint persze, fordítva volt, vagyis a koszovóiak kezdtek el provokálni.

Jó. Az ügy az UEFA elé került, a döntőbírák dolgoztak az ügyön, ma pedig megjött az ítélet. Románia megnyerte a szombati meccset (3–0-ra), szóval lehet örülni, hurrá, a trikolórok csoportelsők lettek, továbbá a hisztiért 6000 euró bírsággal sújtják a koszovói szövetséget, de…

// HIRDETÉS

Románia összesen 128 000 (!) euró bírságot kap ajándékba, mert a román szurkolók a koszovóiakat nem szidták ugyan, a magyarokat meg a romániai magyar közösséget annál inkább. Aztán „politikai üzeneteket” is kiabáltak (nem részletezik, milyeneket, de el tudjuk képzelni). Na és petárdákat, mindenféle tárgyakat dobáltak a pályára stb. Ja, és a következő meccset üres nézőterek előtt játssza majd a román válogatott, így szól a szigorú ítélet. Ami kábé egymillió euró veszteséget jelent (jegyárak és reklámok). Szóval nem éri meg „politikai üzeneteket” ordítozni a lelátókról.

A nagy manelisták sorra írják-dalolják ódáikat az államelnök-jelöltekhez

Ezt nem láttuk jönni, de tényleg. Nem csak influenszerek és médiaszemélyiségek fejtik ki, hogy kire fognak szavazni az államelnök-választáson. Hanem a híres vagy épp hírhedt manelisták is.

Hétfőn robbant be a Youtube videomegosztóra a nos, nem túl szimpatikus manelesztár, Dani Mocanu vadiúj klipje, amely igazából egy óda, amelyet a manelista Nicolae Ciucă tábornokról és államelnök-jelöltről zeng. (Tessék idekattintani, olyan szép, hogy csak na!)

Mocanu úr a nóta indításakor már államelnöknek nevezi Ciucă urat (pedig még nem az), aki nem gondolt magára, amikor a hazáját védenie kellett. Tessék? Mikor kellett Ciucă úrnak védenie a hazáját? Valaki megtámadta volna Romániát, míg mi békésen aludtunk? Aztán még eldalolja Mocanu úr, hogy aki Ciucă úrral kikezd, annak egy csepp esze sincs (közben Ciucă úr bárányszelíd arca látható). Ja, azért is elnöknek kell lennie Ciucă úrnak Mocanu úr szerint, mert Ciucă úr az egyetlen tábornok, akit az amerikaiak kitüntettek. Na, erre egy ország nyúl a pecsételő után a szavazófülkében. A nóta egyébként táncra ingerlő, ám Mocanu úr tanulhatna némi prozódiát.

A szerdai szent napon egy másik manelegigász is piacra dobta szavazati preferenciáját: Tzanca Uraganu (az egyik legnagyobb hazai manelesztár) dalolva hitet tett George Simion mellett. Mert Simion úr igazi hazafi, meg szereti a családját, meg a családot úgy általában, és imádja Romániát! Nagy ember ez a Simion, énekli Uraganu úr, lelelele, szavazzuk meg a bajnokot, mert Istenben is hisz, és mindig ilyen volt, tetszik-e érteni? (Bevalljuk, Uraganu úr nótája sokkal jobban tetszik, mint Mocanu úré, hiába szól Simion úrról.)

Két kérdésünk van: a manelisták nézettségéből és hatásából kiindulva, vajon Marcel Ciolacu úr elkezdhet aggódni nóta híján? És a másik: önök melyik államelnök-jelöltről szeretnének manele-ódát hallani?

Megszűnik az Országos Drogellenes Ügynökség

És nem, nem azért, mert elvitte a DNA. Azért sem, mert nincs semmi szükség rá. Sajnos nagyon nagy szükség van a drogellenes harcban élenjáró szervezetre, hiszen Romániában a statisztikák szerint úgy terjed a drogfogyasztás, mint a futótűz.

Na de akkor miért? Marcel Ciolacu miniszterelnök megüzente: mivel egyre több gyermek válik drogfogyasztóvá, a kormány úgy döntött, megszünteti az Országos Drogellenes Ügynökséget. (Ezt nem mondta el így, de feltehetően nem azért szünteti meg, mert olyan jól működött.)

És mi lesz helyette? Hát egy másik ügynökség, amelynek első ránézésre hosszabb lesz a neve, aszongya: A Drogok és Függőségek Ügyében Zajló Koordinálást és Politikákat Intéző Országos Ügynökség. (Huhh!) A másik változás (reméljük, ez fontosabb és főleg hatékonyabb lesz): az ügynökség közvetlenül a miniszterelnök keze alá kerül. És akkor biztos azonnal jobban fog működni. Persze, addig még el kell intézni ezt-azt: a kormányhatározatot végig kell vinni, ki kell nevezni az ügynökséget vezető államtitkárt, be kell rúgni az új bürokráciát. És aztán majd jó lesz!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro