// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália

A kormányfő lassan mondja, hogy mindenki értse: nem csökkennek a fizetések

// HIRDETÉS

De jó lesz nekünk, hejj!

Nem csökkennek a fizetések, hanem vagy a jelenlegi szinten maradnak, vagy nőnek – nyilatkozta Mihai Tudose miniszterelnök pénteken Déván.

A kormányfőt arról kérdezték újságírók, hogy milyen hatása lesz a bérekre annak a tervezett intézkedésnek, amely a társadalombiztosítási járulékokat teljes egészében áthárítja a munkavállalókra.

Tudose azt is elmondta, hogy a munkáltatói szövetségekkel folytatott tárgyalások során megállapodtak, hogy – akárcsak az állami szektorban – a versenyszférában is hozzáadják a munkavállaló bruttó béréhez a társadalombiztosítással járó költségeket, amelyeket eddig a munkáltató fizetett. „Erre feltétlenül szükség van, mert egyre nehezebb jó munkaerőt találni, és a meglévő személyzet megtartása prioritást jelent minden épeszű vállalkozó számára” – jelentette ki Tudose.

Arra a felvetésre, miszerint az intézkedés nyomán egyes munkáltatók csökkenteni fogják a fizetéseket, a miniszterelnök azt mondta, a versenyszférában tevékenykedő munkáltatók ezt „eddig is megtehették volna”.

„Nem, ők arra fogják használni ezt a mechanizmust, hogy ösztönözzék az alkalmazottaikat. A nettó bérek semmiképpen sem fognak csökkenni” – nyomatékosította Tudose.

A miniszterelnök ugyanakkor megerősítette, hogy a 2000 lej alatti fizetések 2019-től lesznek adómentesek, ahogyan azt a kormányprogram is előírja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro