A csendőrök napok óta tudtak róluk, Viorica Dăncilă pedig nem?
Teljeskörű jelentést kért a Román Hírszerző Szolgálattól (SRI) Viorica Dăncilă miniszterelnök a tegnap esti erőszakos cselekmények előkészítőiről és kiprovokálóiról – írja a Mediafax hírügynökség kormányközleményre hivatkozva.
A kormányfő határozottan elítélte a békés tüntetés közepette zajlott erőszakos cselekményeket, amelyeket a belügyminisztérium szerint jól szervezett csoportok provokáltak ki, amelyek megtámadták a rendfenntartókat, intézményeket, és közjavakat rongáltak azzal a céllal, hogy konfliktust robbantsanak ki a békés tüntetők és a rendfenntartók között.
Annak kivizsgálását is kérte a kormányfő, hogyan intézkedtek a román állam hírszerző intézményei, amikor tudomásukra jutott, hogy egyesek erőszakossá akarnak változtatni egy békésnek meghirdetett, nyilvános politikai rendezvényt.
A kérés teljes mértékben jogos annak fényében, hogy a csendőrség már napokkal a pénteki tüntetés előtt figyelmeztetett, hogy egyesek csoportok erőszakot akarnak bevetni és kiprovokálni a tüntetésen. Ez be is igazolódott már péntek délután négykor, majd hét előtt nem sokkal, később pedig egyre sűrűbben, a helyszínen ténykedő csendőri egységek mégsem igyekeztek kiemelni vagy legalább eltávolítani őket a békésen tüntető tízezres tömegből.
Viorica Dăncilă ugyanakkor elítélte az ellenzéket is, amiért az utcai erőszakért egyértelműen a karhatalmi szerveket tette felelőssé, szerinte egyes politikusok a rendfenntartók ellen uszítják a lakosságot.
A péntek esti tüntetéseket a külföldön dolgozó román vendégmunkások hirdették meg a hazai korrupcióellenes küzdelmet támogatandó, illetve tiltakozásként a kormány és a kormányzó Szociáldemokrata Párt büntetőügyes, valamint hozzá nem értő vezetői ellen.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.