// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

A kommunizmus egyik áldozatának ügyében nyomoznak

// HIRDETÉS

Harmincéves késéssel, fia éhségsztrájkja nyomán vizsgálja ki a börtönben halálra kínzott Gheorghe Ursu egykori politikai fogoly ügyét a legfőbb ügyészség.

Emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával indított bűnvádi eljárást a legfőbb ügyészség katonai részlege Gheorghe Ursu egykori politikai fogoly ügyében, aki 1985-ben, a börtönben elszenvedett verések és kínvallatások nyomán vesztette életét – közölte hétfőn a vádhatóság. 

Gherghe Ursu fia, Andrei Ursu tavaly ősszel 17 napig éhségsztrájkolt, azt követelve, hogy vonják felelősségre a hírhedt politikai rendőrség, a Securitate azon tisztjeit, akik szerinte apját halálra kínozták. Az éhségsztrájkot azután függesztette fel, hogy Tiberiu Nițu legfőbb ügyész elrendelte valamennyi olyan, az üggyel kapcsolatos dosszié újbóli kivizsgálását, amelyet vádemelés nélkül zárt le az ügyészség.

Az építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1984-ben munkatársai feljelentése után tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut azzal is vádolták, hogy Romániát lejárató kommentárokat juttatott el a kommunista diktatúrát bíráló, az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.

1985 novemberében bekövetkezett erőszakos haláláért eddig Ursu egy volt cellatársát vonták felelősségre - aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte őt -, valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azokat a vizsgálatokat, amelyek a vallatást vezető Securitate-tisztek esetleges bűnösségére próbáltak fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták.

Gheorghe Ursu letartóztatása és naplójának szekus-kézbe kerülése vezetett egyébként ahhoz, hogy a verseskötetének előszavát jegyző, hozzá közel álló Nina Cassian költő, műfordító, esszéíró, a kortárs román költészet egyik legjelentősebb alkotója 1985-ben nem tért már haza amerikai vendégtanári körútjáról, és emigrációban halt meg.

A legfőbb ügyész Gheorghe Ursu fiának, az Egyesült Államokban élő Andrei Ursunak a bukaresti éhségsztrájkja nyomán rendelte el novemberben az ügy újbóli kivizsgálását. A vádhatóság hétfői közleménye szerint kínzásért és maradandó testi és szellemi sérülést okozó embertelen bánásmódért indítottak bűnvádi eljárást.

Az emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el a 2012-ben hatályba lépett új büntető törvénykönyv szerint. Ennek alapján másfél éve megkezdték a – sajtó által „kommunista pribékeknek” nevezett, még életben lévő volt börtön- és munkatábor-parancsnokok elszámoltatását.

Fotó: Gheorghe Ursu fia, Andrei. Forrás: dcnews.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro