// 2026. július 23., csütörtök // Lenke

A kolozsvári önkormányzat megkörnyékezte a szatmári Gyenes Manit

// HIRDETÉS

A Dakar-ralira készülő motoros arra panaszkodik, hogy szülővárosa nem támogatja, ezért fontolóra veszi, hogy elfogadja Kolozsvár szponzori ajánlatát.

Megtörténhet, hogy a 2021-es Dakaron már kolozsvári támogatással áll rajtvonalhoz Gyenes Emánuel, aki egy csütörtöki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt két évben hiába próbált támogatást szerezni Szatmár városi és megyei önkormányzatától, még csak válaszra sem méltatják megkereséseit, ezért idén már nem is nyújtotta be támogatási igényét. A sportoló egy éves költsége mintegy 100 ezer euróra rúg, csak a Dakarra 16 ezer euró a beiratkozási díj, amihez hozzájárulnak a szállítási költségek, a motor karbantartása és előkészítése.

Gyenes Mani legnagyobb szponzora az Autonet, de kap támogatást más cégektől is, és idén nyáron Kolozsvár önkormányzata is megkereste, hogy beszállnának. Az Autonet marketing igazgatója, Ilonczai Tamás a sajtótájékoztatón elmondta: mindig is szatmári "brandként" tekintettek Gyenes Manira, ezért nem gondoltak arra, hogy elfogadják az ajánlatot. Viszont pénzre szükségük van, a szatmári város- és megyevezetők pedig úgy tűnik, hogy a jövőben sem akarják támogatni a sportolót, ezért számításba jöhet a kolozsvári szponzorizáció lehetősége is.

A szatmárnémeti motoros egyébként tizedik alkalommal vesz részt a versenyen, célja megnyerni a Malle Moto kategóriát, összetettben pedig az első harminc között szeretne végezni. Az idén először Szaúd-Arábiában megszervezett viadal január 5-én kezdődik és 17-én ér véget. A verseny össztávja 4500 km, ebből 5000 kilométert tesz ki a mért szakasz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.