A kolozsvári bíró, a polgárok vagy a történelem a ludas? Séta egy intelligens város málló központjában

2019 végén Kolozsvár tisztelt polgármesteri hivatala kiadott egy közleményt, melyben elégedetten nyugtázza: milyen jól tették az ügybuzgó hivatalnokok, hogy 2016-tól 500%-os büntetőadóval fenyegették (sújtották) a leromlott homlokzatú központi ingatlanok tulajdonosait, mert lám, azóta 535 épület homlokzatát felújították, további 88 homlokzaton pedig dolgoznak. A Hivatal örömmel közli továbbá, hogy mivel ilyen jól bejött a fenyegetősdi (vagy ösztönzősdi, ahogy tetszik), 2020-ban is folytatni fogja.

Aztán 2020-ban – talán azért, mert a tükörbe néztek valamelyik reggel és elpirultak, talán nem – a hivatalnokok előálltak a húzd meg-ereszd meg politika második felével. Hogy idén nem is fogják 500%-kal fenyegetni (sújtani) a központi polgárokat, hanem bevezetik a fokozatos büntetőadót (200, 300, 400 és 500%), annak függvényében, hogy mennyire romlott a ház eleje. (Persze, nem tudni, mit szólnak mindehhez azok a polgárok, akiket négy éven át nem fokozatosan fenyegettek, sújtottak, hanem egyből telibe. De mindegy is. Így jártak.)

A magam részéről igazán örvendek, hogy a tisztelt polgármesteri hivatal ilyen szépen gondot visel ránk. Meg vagyok győződve, hogy a központi polgárok tapsikolni fognak, ha a fokozatos ötletből szabályba foglalt valóság lesz. De addig is, gondoltam, szétnézek a kincses város legkincsesebb részében, a minden mundérra kitűzött plecsni-városközpontban. Hadd lám, mi az ábra odakint, a széles téreken. Meghatároztam a bejárandó területet, nagyjából az óvárosnak felel meg. Tessék:

Vettem egy kamerát és elindultam. És nem a hivatalnokok, szakértők magaslati nézeteire voltam kíváncsi, hanem a látványra, illetve a magam, no meg a (fel)újító központi polgárok szubjektív gondolataira, helyben, Kolozsváron. Amelyek vitathatók lehetnek, naná, sőt satöbbi, de tükröznek egy valóságot, amelyben élünk. Kedves Olvasó, jöjj, sétálj egyet velem Erdély fővárosának kellős közepén. Lássuk, merre s mire megyünk.

Hol is kezdhettem volna látleleti utazásomat máshol, mint a nulla kilométernél, a kincses város főterén. Kérem tisztelettel, itt szinte minden a legnagyobb rendben van. A legtöbb épület szépen kisminkelve, másokon épp dolgozik a sztájliszt. Persze, vannak kivételek. Például az északi oldalon ez a két házikó. Az egyiken (jobboldalt) tengerként hullámzó szocreál pléhtábla hirdeti az állam egynyelvén, hogy ott lakott 1902-ben, a Mátyás-szobor felavatása idején Fadrusz János. A másikon valami szavakkal leírhatatlan lepel jelzi, hogy ott van Kolozsvár egyik jeles szórakoztatóhelye, melynek tulajdonosa szemmel láthatólag mindenféle engedélyt megkap az illetékesektől, vagy épp tojik az engedélyekre. Persze, pereg, omlik a vakolat róluk, mint a történelem a neoszabad világban. Hála Istennek (?), ilyen kivétel kevés van a Főtéren. Ami érthető is, hiszen itt rendezik a kolozsvári ünnepi rendezvényeket, mindenféle etnikumú napokat, vásárokat, ami belefér. Szóval tényleg köszönjük a főtéri polgároknak, hogy felújították a lakásaiknak otthont adó épületek homlokzatát, mert így, amikor beduvad a főtérre a mindenféle nép, szép épületek előtt szelfizhet. A Hivatal meg büszkén mutogathatja Fb-oldalán Erdély fővárosának koronadíszét.

Hogy nyugtáztam, szép homlokú Főterünk van (hála az ott lakó polgároknak), nekivágtam a Deák Ferenc utcának. Polcz Alaine Gyermekkorom című könyvében arról ír, hogy annak idején két korzó volt itt: az egyik oldalon a magyaroké, a mások oldalon a románoké. Ez ma már nem így van. Egy a korzó, egy a multikulti. És azért nem rossz a koedukáció. Tanuljuk egymás sétáját, például. Ami az utcát szegélyező épületsorokat illeti, itt már több a baj. És nem csak a kodedukált épületek (lásd a beduvasztott ortodox templomot, például) okán. Eklatáns példaként álljon itt az utca Nemzeti Színház felőli végén, a Győzelem mozi szomszédságában éktelenkedő épület. Randa, na. Pedig szép is lehetne. És akkor most mondhatja egy hivatalnok: látod, butus Szántai, ez lesz, ha nem kényszerítjük a központi polgárt a felújításra. Látom, ez lesz. Csak azt nem látom, hogy a Hivatal fenyegetés helyett például besegítene kicsit. Egy-két lejjel, szimbolikusan. És ha már itt tartunk, a negyedekben uralkodó totális káosz és építészeti horror mintha nem ingerelné a Hivatalt annyira. Persze, oda a kutya se megy. Ott nincsenek nagy rendezvények, napok. Munkák vannak. Ja, és sok szavazópolgár. Akiket nem tanácsos baszogatni.

Ez már a Király utca. Van pár szépen felújított épület, de az összkép lehangoló. (Itt jegyezném meg, hogy helyszűke miatt a cikk végén található galériára kattintva gyönyörködhet az Olvasó a teljesebb és lehangolóbb látványban.) És biza, vannak olyan háztulajdonosok is, akik láthatóan kreatív módon értelmezik a kényszerítő ukázt. Ha az ember közelebbről megnézi ezt a vidám narancsházat (szimbolikusan megkapirgálja a felszínt), rájön, hogy a smink alatt röhögve rohad minden tovább. Az itt lakó polgár (vagy polgárok) egy ügyes testcsellel „eleget tett” a hivatali felszólításnak. Valószínűleg azért, mert nincs pénze az alapos felújításra. Némi hivatali segítséggel (ugye, jó esetben az ő más természetű adólejei is hevernek valahol) esetleg jó munkát lehetett vona végezni a jól végzett munka Romániájának e szegletében. De nem ígértek neki mást, mint büntetőadót. Hát akkor tessék. És erre lehet mondani azt is, hogy biza, luxus a központban lakni. Az egész világon!

Ez pedig Kolozsvár egyik legendás (és legendásan zsúfolttá vált, de nem baj, olyan szellős meg élhető meg szép lesz a szebb jövőben, hogy csak na) utcája: a Farkas. Itt (is) derekas munkát végeztek a lakók, illetve tulajdonosok, főleg az utca elején. Bár, a képen látható ház kicsit életveszélyes. Lobog rajta a nemzeti zászló, annak jeleként, hogy itten állami intézmény is lakozik: a Román Akadémia. Szép, szép, de fel ne nézz, erre andalgó emberfia, mert akkor elborzadsz. Ha az a stukkódísz egy esős napon meglódul, akár megboldogulttá is válhat a szerencsétlen andalgó. Na de nem baj, majd jó progresszíven megbüntetik az itt lakozókat. Apropó, olyan polgárral is találkoztam, aki kerek perec kijelentette: ő bizony nem száll be a felújításba. Inkább fizeti az ötszörös büntibért. Kiszámolta, megéri neki. Oké, ez nem korrekt polgári magatartás. Szerinte (és sokan mások szerint, bár erre a sokra még visszatérek) meg a Hivatal nem viselkedik korrektül vele, központi polgárral. Persze, az érvényes törvényeket tisztelni kell. És aki nem tiszteli, az felel tettéért. De azért erről talán még lehetne (lehetett volna) egyeztetni.

A Bethlen utcában (a Szabók bástyájától erős kőhajításnyira) találtam ezt a falfirkát, amely fontos kérdést vet fel, attól függetlenül, hogy 5000 százalékos büntetőadót vetnék ki arra, aki felcseszte a falra. (Erre is visszatérek még.) Ki az az én, akié a város? Kié a polisz? A polgároké? A fejlődést generáló cégeké? A bankoké? A rend és béke felett őrködő városgazdáké? Mindenkié? Jogos és fogas kérdés, szét is feszítené egy fotóriport kereteit. Itt csak ennyit, afféle vitagenerátorként: a város elvileg mindenkié, aki benne él. Igen ám, de jelen esetben a központi polgárok többet tettek azért, hogy a történelmi központ szebb legyen, mint bármely más poliszlakó. (Egyesek a gatyájukat is ráfizették.) Na igen, lehet mondani, hogy az ingatlanoknak ők a tulajdonosaik., tehát az ő dolguk. Korrekt. Viszont az is tény, hogy a homlokzat szépsége a város közterületének is szépségéve válik. Sőt, elsősorban. Mert legyünk őszinték: a kutyát sem érdekli, nem hogy a Hivatalt, hogy mi van a homlokzat mögött. A Képzőművészeti Egyetem főtéri épületében az egyik belső teraszra nem lehet bemenni, mert omlásveszélyes. Horror! És ugrik a bünti? Francokat. Nos, ha a központi polgárok jobban, többet járultak hozzá a központ szépéségéhez, akkor már elnézést, jobban és többet kellene figyelni a problémáikra is. Arányosan legalább. Nem? Nem. Haha.

A Mikó Imre által csendesnek nevezett Petőfi utcában vagyunk. Jó, akkoriban még biztos csendes volt. Ez az utca a központ egyik páriája. A fenti képen például az van, amit egy ember a nemlétező ablakon át benézve láthat egy teljesen lerohadt, széthordott épületből. De nem baj, a rom várja megmentőjét, aki majd megveszi és remek irodaházat emel a helyére. És valljuk be, jól teszi. Annak ellenére, hogy teljesen megváltozik tőle az utca meg a központ képe. Ahogy a hóhér házának nevezett rom meg a szomszéd hátsó kert helyére épülő házgépezet is meg fogja változtatni. De hát ez van. Ilyen a haladás. A történelmi városközpontban. Abba nem akarok, nem is tudnék belemenni, kik, milyen, kiktől és milyen módon kapott engedélyek alapján szabják át a város arcát. Ja, rohad a volt Biasini szálló is, amely előtt minden március idusán nekifeszíti izmos (dús) keblét a kolozsvári (erdélyi) magyarság elöljáró csapata. És a román kiküldött(ség) is, persze. Mert ott Bălcescu is járt, ugye, nem csak Petőfi.

Még mindig a Petőfi utca. És ez tényleg hátborzongató. A Biasinihez közel, a Görögtemplom utca sarkán áll az épület. Ez pedig az első emeleti sarokerkély. A kilátszó karácsonyfa alapján alapos a gyanú, hogy lakik ott valaki. És nem tudom, hogy merte kivinni oda azt a fát. Lehet, hogy csak úgy kitolta, bentről. Én biztos, nem mernék kiállni oda. Szóval ezt a lakástulajdonost én is megtasliznám. Ön- és közveszélyes állapotról van szó.

És most vizsgáljunk meg egy érdekes jelenséget. A bal oldali fotó a Minorita utcában, a jobb oldali a Jókai utcában készült. Látható, hogy az első képen púposodik a nem is olyan rég felkent festék a falon, a másodikon pedig vastag sárréteg fedi a nem is olyan rég lemázolt homlokzatot. Na de hogy kerül a csizma az asztalra? Hát úgy (lásd a bal oldali képet), hogy az úttesten gödrök találhatók. És mit csinálnak a gödrök eső idején? Bizony, megtelnek vízzel! És mit csinálnak az autók, ha esik, ha fú? Jönnek-mennek az utcán, szabály szerint, mit csináljanak ők is. És amikor begurulnak a gödörbe, jól lefröcskölik a falat (meg bármi, bárki egyebet, de ez nem tartozik ide). Tehát, a polgárok szépen felújíttatják az épület homlokzatát, aztán az arra járó autók rövid időn belül bemocskolják, lerohasztják. Ki a hunyó? Mármint az úttestben éktelenkedő gödrök ügyében. Amelyek, ugye közterületen vannak. Nem a polgár magánfalán. Szóval, ki a hunyó? Talán a polgár? Talán jó lenne egy újabb büntetőadót kiróni azokra a központi polgárokra, akik nem aszfaltozzák le a saját zsebükből felújított épületek előtti aszfaltot. Szintén a saját zsebükből, nyilván. Hm, tisztelt Hivatal?

A Szentlélek utcában vagyunk éppen. A távolban ott van Mátyás király szülőháza. És igen, talán csak a Szentlélek tartja vissza az itt lakókat attól, hogy bottal essenek neki a falfirkáló géniuszoknak. Mert ismét ott vagyunk, ahol a part szakad: a polgár saját zsebből felújíttatja az épület homlokzatát, kifújja magát (meg kiürült zsebéből a port), hátradől és kér egy kávét. Ám másnap reggel ott virít a falon a kortárs Pikasszó vagy Gogen újabb mesterműve. Mit mondhat erre a Hivatal? Hát, kedves központi polgár, az a helyzet, hogy a tied az ingatlan. Jó, de az utca közterület. Kuss! Felújítottad, rendben (mert ha nem... !), most aztán gondoskodj is róla! Tegyél megfigyelőkamerákat, ja, a saját zsebedből, naná, miért, tán csak nem akarod a hivatali zsebből kivenni a közpénzt? Aztán szervezz kukkolócsapatot, akik lesik a merész festőket. Vagy éjszakai őrjáratokat is toborozhatsz, amelyek elijesztik a lopakodó alkotókat. De figyelem, nem pofon vágni! Azért büntetőügyi eljárás következik. Szóval, oldd meg, kedves polgár. Tojunk rád!

Karolina tér. Ki ne ismerné a híres Karolina-oszlopot? Bár lassan annyira elkopik, hogy a kutya se fogja felismerni. Elismerem, hogy ez nem homlokzat. Viszont köztéri és történelmi műemlék. Igaz, egy elnyomó birodalomé, de mégis. Most már Kolozsváré. Van rajta szoborfirka, repedés, moha, köpet, szószkenet, törés, minden. És a négy sas. Ugye, eredetileg a csőrükben hordták a babérkoszorúkat. Na, kettőnek talán még ott kornyadozik az eredeti helyén (igaz, kicsit görbén, de biztos a szél volt), a harmadik madár esetében nyaklánccá nemesült a koszorú, a negyedik pedig úgy járt, mint La Fontaine hollója a sajttal. Ja, nem egészen. Szegénynek letört az alsó csőrkávája. Így meg hogy tartson bármit is? És akkor jön a szokásos kérdés: vajon kinek a dolga lenne ezt az (elnyomó szimbolikájú) emlékművet rendbe tenni? Vannak ötleteim. Vegye meg egy polgár az oszlopot, és akkor majd ő. Vagy szólítsa fel a Hivatal az osztrák műemlékvédelmi hatóságot, tegyenek már valamit az ügyben, mert ez tűrhetetlen. Ja, hogy a Hivatal is eljárhatna? Eljár, hát. Csak máshova. Más ügyekben.

Kossuth Lajos utca vége. Megyeháza. Csodálatos szecessziós épület. Tényleg! De ha közelebb megy az ember, mit lát? Ilyen tátongó réseket. És tömegével, nem csak azt az egyet, amit ide betettem. Ez, kérem tisztelettel, közveszélyes homlokzat. Ki lakik itt? Hát, senki. Illetve van lakója. Az egységes és oszthatatlan román kormány megbízottja. Meg egy csomó hivatalnok. Kérdés: vajon összedobják a pénzt egy parádés felújításra? És vajon kinek a zsebéből? Budzsétárok, dom'le! Persze, nevethetünk, mint Zorba a facsúszda romjai fölött, csak ha ilyet lát az ember, kicsit megrendül a bizalma a hivatalokban. Vagy ez hülyeség?

Szentegyház utca. Annak is a különleges része, tudják, a Tükör utcának nevezett szakasz. Mert mintha tükörbe nézne a homlokzat. Itt láttam egy igen eredeti felújítási módszert. Tessék nézni, a BBTE Római Katolikus Teológiai Karának bejáratát. Milyen szép sárgás! Megehet bárkit a sárga irigység. A többi viszont... szürke... és ha felnéz az ember... jaj, ne tessék... na jó, tessék, a következő fotón:

Hij, a kirilejzumát neki! Ez is közveszélyes. De mint tudjuk: a járókelő ne nézzen fel! Előre nézzen! Arra van a jövő! És né, milyen szépen ki van rúzsozva a kapu körül! Mit kell folyton kötekedni?

Fogoly utca. Kiváló rendezvényhelyszín. És a Báthori István Elméleti Líceum kicsinek nevezett épületének fala. Tényleg nem tudom, érdemes-e lemázolni újra meg újra meg újra. Hiszen teljesen mindegy. De esetleg egy előkészítő osztályosokból álló kommandó majd megfékezi a vad falfirkáló hordákat. Addig meg büszkélkedhetünk azzal, hogy valóban, tényleg, viccen kívül telefirkált, ronda városközpontunk van. Városközpontjuk. Városközpontotok. Vagy aki szereti az ilyet, azé.

Ezt nem bírtam kihagyni, ha már falfirka. Külön felhívom mindenki figyelmét arra, hogy (feltehetően a közérthetőségi fok növelése kedvéért) a világ legismertebb nemzetközi nyelvén íródott. És önkritikát alkalmaz. Aszongya: A képesség, hogy egy sprayfestékes tubust használj, nem utal intelligenciára, sem művészi tehetségre, csupán azt jelzi, hogy van egy szembehelyezhető hüvelykujjad. Milyen igaz! És mindezt sprayfestékkel írja fel a nagy kritikus. Akinek szintén van egy szembehelyezhető hüvelykujja. Vagyis az evolúció némileg felsőbb fokán elhelyezkedő állat. Nagy állat, bakker!

Ez pedig szintén egy jelentős (bár szerényen kinéző) műemlék. A híres Szábel kórház. Akit érdekel, itt olvashat róla bőven. (Jó, 1815, megint az elnyomó birodalom, megint... jaj.) Most úgy néz ki, hogy még a kutya is a szemben levő, felújított ház elé szarik. (Van fotó is róla.) Ahogy láttam, lakatlan. Persze, ez nem érv. És őszintén, meg is érdemelne ez a ház minden védelmet. Apropó, lakatlanság. Szó esett korábban arról, hogy sok központi polgár morog: ahhoz képest, hogy állítólag milyen luxus a központban lakni, elég foghíjasan tapasztalják meg az ott lakók ezt a sokat emlegetett kiváltságosságot. (A homlokzat-felújítási költségek kiváltságán kívül, persze.) Arról viszont nem esett szó, hogy hány is ez a sok morgó polgár. Kevés, kedves Olvasó. A negyedekhez, egyebekhez képest nagyon kevés. És nem túl fiatal. És itt kanyarodom vissza a szavazópolgársághoz. Már miért is erőlködne a Hivatal, hogy meghallgassa a központi szavazópolgárok panaszát, amikor neki itt alig van szavazóbázisa? A polgármester urat biztos nem a központi polgárok szavazatai fogják a bársonyszékben tartani. És senkit, aki választható. Ez jó pár központi polgár véleménye. Amelyet osztok. Magyarán: ezért tojik ránk, központi polgárokra a Hivatal. Mert lényegében nem vagyunk elegen ahhoz, hogy számba vegyenek. Így jártunk!

Búza utca (a nagyobbik) vége, szemben a piarista templom, jobboldalt egy közveszélyesen romos épület, csüngenek a téglák. Ja, és egy vadiúj, feltehetően konyhakémény. Amely feltehetően az Egyetem utcára nyíló és vadul terjeszkedő luxusétterem konyhájából lóg ki. Nem rossz, mi? Kit érdekel! Fő, hogy a luxusvendégek odabent jól érezzék magukat. Hogy ne csak az állami szektort szekáljuk. Persze, a magánszektort sem érdekli az ügy, amint látható. Mit nekik az 500%-os bünti.

A végére hagytam ezt a szimbolikus képet. Kábé így néz ki ma Kolozsvár központja. Ott van a múlt, amely átível az időn, impériumváltáson, kommunizmuson, posztkommunizmuson és itt van velünk, körülöttünk, gyönyörű nővé (izé, személlyé, hogy a progresszívek se kapjanak rángógörcsöt) változtatja a város történelmi központját, de... és akkor nem magyarázom tovább. A kedves Olvasóra bízom a jelentéstartalmak és szimbólumok megfejtését. Amúgy meg további jó sétákat kívánok a kincses város központjában. És jobb életélményeket az itt lakóknak. Ha lehet.

Utóirat helyett: az alábbi fotógalériában további képeket láthatnak a polisz köldökének állapotairól.

[gallery type="square" ids="370338,370341,370344,370347,370350,370353,370356,370359,370362,370365,370368,370371,370374,370377,370380,370383,370386,370389,370392,370395,370398,370401,370404,370407"]