// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

A képviselőház már megszavazta a marosvásárhelyi katolikus gimnázium újraalapítását

// HIRDETÉS

Most a szenátuson a sor.

Megszavazta a képviselőház csütörtökön a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, amelyet az RMDSZ terjesztett a parlament elé.

A törvénytervezet szerint az iskola önálló jogi intézményként fog működni azokkal a már korábban elindult osztályokkal, amelyeket - a 2015-ös iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárás nyomán - a tanfelügyelőség a Bolyai Farkas Gimnáziumhoz sorolt. A képviselőház ahhoz is hozzájárult, hogy az újraalakuló tanintézmény felvegye az 1948-ban államosított jogelődje által használt II. Rákóczi Ferenc gimnázium nevet.

A tervezet szövegébe a bizottsági vita során Lavinia Cosma, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőjének javaslatára bekerült egy olyan pontosítás is, miszerint a katolikus iskola az - egyháznak visszaszolgáltatott - épületegyüttes B szárnyában működik. Ezt a „félreértések elkerülésével" indokolták, a főépületben ugyanis a román tannyelvű Unirea Főgimnázium működik.

A képviselőházban a felekezeti iskola helyzetét rendező tervezetet 172 törvényhozó támogatta, 69 ellenezte, nyolcan tartózkodtak.

Az ellenzők közül a leghangosabbnak Marius Pașcan volt Maros megyei prefektus, a Traian Băsescu volt államfő által alapított, ellenzéki Népi Mozgalom Pártjának (PMP) képviselője bizonyult, aki

a román nemzeti érdekek elárulásának minősítette a szociálliberális kormánytöbbség és az RMDSZ közti megállapodást,

amely ismét „etnikai lőtérré, az etnikai szegregáció" városává változtatja Marosvásárhelyt.

A Klaus Iohannis államfőhöz közel álló ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője azzal indokolta a jobbközép alakulat ellenszavazatát, hogy a törvény szerinte „konfliktust szít", amely hatályba lépése esetén „kinyitná Pandóra szelencéjét", tekintettel arra, hogy eddig még egyetlen középiskolát sem alapítottak törvénnyel Romániában, de a marosvásárhelyi eset precedenst teremthet.

A kormánykoalíció és az RMDSZ-en kívül támogatta az iskolaalapítást az ellenzéki USR is, amely Lavinia Cosma képviselő magyarázata szerint szakítani akart azzal a 27 éves marosvásárhelyi gyakorlattal, hogy mindenről etnikai alapon szavaznak, amiért szerinte a magyar és a román politikusok egyaránt felelősek.

Mint mondta, az USR-nek semmi köze az RMDSZ és a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megállapodásához, de úgy értékelte:

véget kell vetni annak, hogy a (marosvásárhelyi felekezetei iskolában tanuló) gyermekek oktatáshoz való jogát politikai csatározásokra használják.

„Kiegyensúlyozottan, felelősen szavaztunk, és fontos lenne végre megérteni, hogy 2017-ben már ideje felhagyni ezzel a románokat és magyarokat szembefordító manipulálással" - hangoztatta az USR képviselője.

A tervezetről a szenátus hozza meg a végső döntést.

A bukaresti szenátus december elején az oktatási kerettörvény módosításával jogalapot teremtett arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi katolikus iskolát.
 
A marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetének rendezéséhez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően, szeptemberben ígért politikai támogatást Liviu Dragnea, a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt elnöke.

A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését egy tavaly kezdődött, az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárásra hivatkozva. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, hogy csak akkor fogja támogatni Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ha Bukarest megnyugtatóan rendezi a tanintézet jogi státuát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép
Krónika

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép

A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
Székelyhon

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro