Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
Úgy tűnik, Kolozsváron nyert új értelemzést a drive-thru fogalma. Csütörtök éjszaka, alig negyven perccel éjfél után a város és az agglomeráció lassan álomra hajtotta a fejét, ahogy a VIVO! bevásárlóközpont parkolója is ilyenkor általában a csend és a magányos biztonsági őrök birodalma.
Ekkor azonban egy Gyalu irányából érkező 38 éves autósnak megkordult a gyomra. Nemcsak az éhség, az ijedtség is felkavarhatta a belső szerveit, amikor rájött, hogy a sebességmérő mutatója és az útviszonyok közötti harmónia valahol Magyarfenes végében elveszett, és az elszabadult jármű akciódús körülmények között rondított bele a parkoló nyugalmába.
A kolozsvári sofőr vezette autó elhagyta az aszfalt biztonságát, és egy villanyoszlopot eltalálva a lendület egy ázsiai stílusú tésztaételeket kínáló étterem falánál fogyott el, ahol a jármű szó szerint az épületbe fúródva állt meg.
A rendőri intézkedés során kiderült, hogy a pilóta egyáltalán nem rendelkezik jogosítvánnyal, ráadásul a kórházba szállítását követően kategorikusan megtagadta a biológiai mintavételt. Azt nem tudni, mi elől menekült, de a mintavétel visszautasítása önmagában felér egy beismerő vallomással. Az autó 55 éves utasa kevésbé volt szerencsés, őt a mentők sürgősséggel szállították kórházba.
A hatóságok büntetőeljárást indítottak a sofőr ellen jogosítvány nélküli vezetés, valamint a mintavétel megtagadása miatt.
Haladjunk kérem, nincs itt semmi látnivaló!
Ingatlanpanama borzolja a kedélyeket a Bihar megyei Madarász (Mădăraș) községben. Egy helyi vállalkozó 2023-ban buldózerrel gyalultatta le a falu régi temetőjének egy részét, hogy lakóházakat építsen a területen. A felháborodott lakosok bár jogi útra terelték az ügyet, a hatóságok 2025-re minden vizsgálatot lezártak, a felelősöket pedig nem vonták kérdőre.
Az ügy hátterében egy évtizedekkel ezelőtti, szabálytalan telekkönyvezés áll. A 0,7 hektáros terület – amely a helyiek tudomása szerint az ortodox egyházközséghez tartozott – már 1995-ben a polgármesteri hivatal akkori főkönyvelője, Maria Isai nevére került. A helyi közalkalmazott 2022 novemberében vonult nyugdíjba, ekkor rögtön eladta a telket egy inándi üzletembernek, Traian Olteannak.
A falubeliek csak akkor szembesültek a ténnyel, amikor 2023 márciusában megjelentek a munkagépek és elkezdték elegyengetni a terepet a leendő lakópark számára. A pusztítás hírére a falu korábbi harangozója, Gheorghe Lăzău és több egyházi elöljáró is vizsgálódni kezdett. Kiderítették: a könyvelőnő telekkönyvezése a földtörvény értelmében illegális volt, hiszen közterületet nem lehetett volna magánszemélynek visszaigazolni.
A dokumentumok szerint a területen az utolsó temetés 1956-ban volt, de a falu közössége azóta is kegyeleti helyként tekintett rá, sőt, a hívek éves díjat fizettek az egyháznak a karbantartásért.
– nyilatkozta Lăzău, aki szerint a törvény egyértelmű: amennyiben valaki a tulajdonjog helyreállítását kéri, de az érintett terület közérdekű célokat szolgál, akkor az igénylőt más helyszínen kell kártalanítani.
A falu korábbi papja, Dumitru Cristea felidézte, hogy hivatali ideje alatt volt példa hasonló igénylésre, de akkor a kérelmezőt a temető érintettsége miatt máshol kárpótolták. Maria Isai főkönyvelő azonban a helyiek szerint titokban tartotta a telekkönyvezést, és csak nyugdíjazása, valamint Cristea tiszteletes távozása után értékesítette az ingatlant.
A közösség panaszaira a hivatalos szervek sorra elutasító választ adtak. A polgármesteri hivatal 2024 elején kijelentette, hogy a régi temető nincs a községi vagyonleltárban, így nincs ráhatásuk a használatára. Hasonló választ adott a Bihar Megyei Prefektúra is, míg a nagyváradi ortodox püspökség szintén közölte, hogy a telek nem a madarászi egyházközség tulajdona.
Gheorghe Lăzău 2024 júniusában a DNA-hoz fordult, ahonnan az ügyet a nagyszalontai ügyészségre utalták. Bár a rendőrségi vizsgálat első körben megállapította, hogy a cselekmény kimeríti a birtokháborítás és a sírgyalázás tényállását, a jogi folyamat végül falba ütközött.
2025-ben az ügyészség megszüntette az eljárást, azzal az indoklással, hogy a feljelentő Lăzău nem rendelkezik jogos érdekkel az ügyben. A hatóság érvelése szerint a panaszos nem minősül közvetlen sértettnek a hivatali visszaélés tekintetében, így nem jogosult az eljárás kezdeményezésére. A nagyszalontai bíróság helybenhagyta a döntést, sőt, a bírói indoklás szerint Lăzău kitartó fellépése a visszaélésszerű joggyakorlásának is minősülhet, a sérelmek orvoslására pedig polgári peres utat javasoltak.
A község polgármester, Eugen David azzal védekezett, hogy a büntetőeljárás alatt nem avatkozhatott közbe, a nyomozás lezárása után pedig nem igazán volt tennivalója. Az új pópa, Ciprian Matei pedig egyenesen azt állította, hogy az eladott területen valójában soha nem is voltak sírok.
Divatos formáját választotta a polgári engedetlenségnek két férfi: az adminisztráció lassúságára és a szerintük igazságtalan büntetésekre válaszul több kilogrammnyi aprópénzzel jelentek meg a polgármesteri hivatalok pénztárainál. Míg Craiován egy autóvontatás miatt tiltakoztak ily módon, Suceaván a szemétszállítási díjat egyenlítették ki több ezer érmével.
A craiovai fiatalember nem mindennapi látványt nyújtott, amikor adófizetésre jelentkezett a helyi adóhivatalnál. Három kilogrammnyi aprópénzt vitt magával, amelyet műanyag palackokban tárolt. Amikor a tisztviselő megkérdezte, hogyan kíván fizetni, a férfi egyszerűen csak annyit felelt: készpénzzel. Ezt követően helyezte a pultra a 10 és 50 banis érmékkel teli flakonokat.
A 630 lejnyi aprópénz átszámolásához végül négy alkalmazott összehangolt munkájára volt szükség. Bár figyelmeztették, hogy a folyamat hosszú ideig fog tartani, a férfi határozottan közölte, hogy ez számára nem jelent problémát. A mintegy 1000 lejes teljes tartozását végül az érmék mellett 1 és 5 lejes bankjegyekkel egészítette ki.
A férfi elmondta, hogy a választott módszer egyfajta tiltakozás részéről. Véleménye szerint autóját jogtalanul vontatták el, emellett anyagi lehetőségei is korlátozottak.
– magyarázta.
Suceaván egy másik férfi öt kilogrammnyi aprópénzzel érkezett a városházára, hogy befizesse a 300 lejes éves szemétszállítási díjat. A két teli zacskónyi érme komoly fejtörést okozott a hivatal munkatársainak, mivel az intézmény nem rendelkezik érmeszámláló géppel, így a manuális feldolgozás jelentősen lelassította az ügyfélszolgálat munkáját.
A férfi jelezte, hogy ez csupán a kezdete a törlesztésnek, ugyanis összesen mintegy 15 000 lejnyi tartozása van még a város felé, és feltett szándéka, hogy a jövőben is hasonló módon, „tiszta szívből”, aprópénzben egyenlíti ki a számláit. A férfi nem kezdő ebben a műfajban, egy korábbi 9 000 lejes tételt is kizárólag érmékben fizetett be.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.