// 2024. október 4., péntek // Ferenc
RMDSZ

A FUEN javára döntött az EU törvényszéke a kisebbségvédelmi perben

Az ítélet arra kényszeríti az Európai Bizottságot, hogy foglalkozzon az európai kisebbségek beadványával.

Az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) tagjaiból álló polgári bizottság még 2013-ban nyújtotta be kezdeményezését az Európai Bizottsághoz, hogy felkérje az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmének javítására, valamint az Európai Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére.

A bizottság azonban megtagadta a javaslat nyilvántartásba vételét, mivel álláspontja szerint nem tartozik a hatáskörébe. A FUEN az unió törvényszékén támadta meg a bizottság határozatát, amely a ma (pénteken) kihirdetett ítéletével

megsemmisítette az elutasító határozatot.

A luxemburgi bíróság tehát a kezdeményezőknek adott igazat és hatályon kívül helyezte a döntést. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, a kezdeményező bizottság tagja és Vincze Loránt, a FUEN elnöke egyaránt üdvözölték a bíróság döntését.

Az RMDSZ hírlevele szerint a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés a FUEN legfontosabb politikai projektje, amelyet a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és az Európai Nemzetiségek Ifjúsága (YEN) kezdeményezett. A Nem vagy egyedül. Egymillió aláírás a sokszínű Európáért! mottót viselő dokumentum tizenegy EU-s intézkedést és jogszabályt javasol, amely az európai őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek védelmét és érdekét szolgálja a következő területeken: regionális és kisebbségi nyelvek, kultúra és oktatás, regionális politika, közképviselet, egyenlő bánásmód, audiovizuális és egyéb média, regionális (állami) támogatás.

A bíróság azért érvénytelenítette az Európai Bizottság döntését, mert az nem indokolta meg kellőképpen a kezdeményezés elutasítását, és nem nevezte meg pontosan azokat a javaslatokat, amelyek uniós hatáskörön kívül esnek. A részletes indoklás elmulasztásával a Bizottság megfosztotta a kezdeményezőket egy új javaslat kidolgozásának lehetőségétől, ezért a bíróság arra kötelezi, hogy új döntést hozzon a Minority SafePack ügyében. A Bizottság nem vette figyelembe a kezdeményezők záró rendelkezését sem, miszerint akár részleges bejegyzést is elfogadnak.

Közleményt adott ki a magyar nemzetpolitikai államtitkárság is, mivel a pert magyar kormány beavatkozása mellett sikerült elérni. Mint ismeretes, Magyarország a FUEN oldalán, Románia és Szlovákia az Európai Bizottság oldalán avatkozott a perbe. Közleményükben hangsúlyozzák: ez az első olyan ítélet, amikor az Európai Bizottság maradt alul a törvényszék előtt az európai kezdeményezéssel kapcsolatos ügyben. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok
Székelyhon

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok

Elhatárolódik az Udvarhelyen történt verekedéstől a Benedek Elek-iskola vezetősége, az incidens nem a tanintézet rendezvényén, hanem az azt követő buli lezártával történt. A Jungle Club tulajdonosa leszögezi, a lokálon kívül estek egymásnak a felek.

// még több főtér.ro