// 2026. július 26., vasárnap // Anna, Anikó

A forradalom ügyében nyomoznának Ion Iliescu és Petre Roman ellen

// HIRDETÉS

Emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények gyanújával indítanának eljárást.

A Ion Iliescu, Petre Roman és Gelu Voican Voiculescu elleni bűnvádi eljárás elindításának engedélyezését kéri Klaus Iohannis államfőtől Augustin Lazăr legfőbb ügyész. Mindhármuk esetében 

emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt indítanának eljárást az 1989-es forradalom ügyében.

  • Ion Iliescu tagja és elnöke volt a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának, amely a törvényhozói és végrehajtó hatalmat is képviselte 1989. december 27-éig, amikor a Tanács elnöke államfői megbízatást kapott. 
  • Petre Roman szintén a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának tagja, majd '89 december 22-e után az ország miniszterelnöke volt. 
  • Gelu Voican Voiculescu pedig a Tanács tagja volt, illetve később miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltött be.

2017. december 18-án a katonai ügyészség közölte: a forradalom ügyében folytatott nyomozás során arra a következtetésre jutottak, hogy nem alakult ki hatalmi vákuum Romániában 1989 decemberében. Marian Lazăr katonai ügyész akkor sajtótájékoztató keretében jelentette be: a nyomozás igazolta, hogy 

december 22-én este katonai diverziót indítottak el, ez vezetett a számos emberéletet és sérültet követelő eseményekhez.

Petre Roman fel van háborodva, hogy nyomozás indulhat ellene, nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek, és nem érti, azok ellen miért nem akarnak bűnvádi eljárást indítani, akik akkor tűzparancsot adtak. Hangsúlyozza, neki nem volt semmilyen tisztsége vagy minősége, amelyben befolyásolhatta volna a hadsereget.

A bűnvádi eljárás elindításáról szóló kérvényt az államfő megkapta, erősítette meg ma délután az államelnöki hivatal.

Lazăr hangsúlyozta: 2016. november 1-je óta – amikor emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával indítottak vizsgálatot az 1989-es forradalom ügyében – kihallgattak, illetve újra kihallgattak több tanút, együttműködtek a forradalom témájával foglalkozó, ezzel kapcsolatban adatokat gyűjtő történészekkel, írókkal, újságírókkal, valamint átvizsgálták a különféle levéltárak, hang- és képfelvételek anyagát.

Mindezek alapján – tette hozzá a katonai ügyész – nemzetközi kontextusba helyezték az 1989. decemberi forradalmat; tisztázták a temesvári eseményeket megelőző helyzetet; tisztázták a Nicolae Ceauşescu volt elnök által 1989. december 21-ére összehívott nagygyűlés szervezésének körülményeit; azonosították annak a pánikot keltő zajnak a forrását, amely Nicolae Ceauşescu december 21-én tartott beszéde közben volt hallható, és amely – más tényezőkkel együtt – hozzájárult a bukaresti tüntetések kirobbantásához.

Megállapították a december 21-én délután, illetve a 21-éről 22-ére virradó éjszaka történt politikai-katonai események pontos sorrendjét; tisztázták a Ceauşescu házaspárnak a Központi Bizottság épületéről való menekülésének körülményeit; részben rekonstruálták a több síkon elindított, számos emberéletet és sérültet követelő, december 22-i katonai diverzió fontosabb elemeit (többek között fény derült arra, hogy a román hadsereg 1987-ben hang- és torkolattűz-imitátorokat vásárolt), és feltárták a "„félretájékoztatás mechanizmusait”, amelyek fő eszközeiül a közszolgálati televízió és rádió, valamint a katonai távközlési rendszerek szolgáltak. 

Ez a félretájékoztatás vezetett a terrorfenyegetésről szóló országos pszichózis kialakulásához

– derül ki az ügyészég beszámolójából, amely szerint a további nyomozások során vélhetően fény derül majd a diverzió kitalálóinak és az ennek kivitelezésében segédkezőknek a kilétére.

A katonai ügyészség szerint ugyanakkor tisztázták a Ceauşescu házaspár fogva tartási helyén, a târgoviştéi katonai egységnél 1989. december 22-én és azt követő napokban történteket. A bizonyítékok értelmében a legfelsőbb katonai körökből folyamatosan nyomást gyakoroltak az egység vezetőire, hogy végezzék ki Nicolae és Elena Ceauşescut. 

A legfelsőbb bíróság 2016-ban hagyta jóvá az 1989-es forradalom aktáinak újranyitását, amit Bogdan Licu akkori ideiglenes legfőbb ügyész rendelt el, arra hivatkozva, hogy a katonai ügyészség 2015-ben megalapozatlan döntést hozott, amikor lezárta a nyomozást. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?
Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A szász falvaktól Székelyföldig: kik vásárolják fel Erdély ingatlanait, és miért?
Krónika

A szász falvaktól Székelyföldig: kik vásárolják fel Erdély ingatlanait, és miért?

Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?
Főtér

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson
Székelyhon

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson

Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.