És ezt az egészségügy-miniszter mondja!
Maga (az amúgy orvos) Nelu Tătaru egészségügy-miniszter beszélt arról kedden, a járvány első hónapjának tapasztalatairól, illetve az egészségügyi rendszer újraszervezésének fontosságáról szervezett vitán, hogy a legnagyobb gond a rendszerrel az, hogy
Ez az egészségügyi minisztériumra, az országos közegészségügyi intézetre (INSP), illetve a megyénkénti közegészségügyi hatóságokra (DSP) egyaránt érvényes, de sok esetben még kórházakra is.
Tătaru szerint a DSP-knél sokszor olyanok dolgoznak, akik máshol egyszerűen nem kaptak munkát. Az ilyen közegészségügyi hatóságok nyilván nem tudják megfelelően értékelni és felügyelni a kórházakat, és azok vezetését, holott éppen az lenne a dolguk. Az új helyzetekben (mint a koronajárvány) a DSP-knek kéne kidolgozni a kórházak számára is az új helyzetben érvényes szabályokat, protokollt, de nyilván erre is képtelenek. Így a tényleges egészségügyi személyzet ezek hiányában kénytelen dolgozni (fejetlenség), ami pedig még rosszabb, hogy sok esetben a menedzsment és az orvosok között a kommunikáció is gyér.
Szóval vannak a fehérgallérosok a felső emeleten, akik rohadtul nem értenek az egészhez, és – kelet-európai szokás szerint – legtöbbször haveri/rokoni alapon kerülnek a bársonyszékbe, hogy szétlopják az agyukat majd jól összekavarnak mindent, hogy lennebb a professzionálisok még véletlenül se tudják jól végezni a dolgukat.
Netán önnek is ismerős?
Minden esetre
mert ez így nem mehet tovább.
„Nehéz időszak következik az egészségügyi minisztérium számára” – fogalmazott a miniszter, aki ezek szerint a saját háza táján szeretné kezdeni a söprögetést, mert komoly átszervezéseket ígér. (Ezzel burkoltan leszemeteztem fent említetteket, hiszen tudjuk, mit szokás összesöpörni.)
Nelu Tătaru ugyanakkor a szisztem átpolitizálását nevezte a másik fő problémának, illetve
Magyarán a kormányzatok csak a mandátumuk négy évére (nem) gondolkodnak, a következő kormány pedig úgyis lesöpri az előző eredményeit az asztalról, ahelyett hogy folytatná onnan, ahol az abbahagyta.
Tătaru szerint egészségügyi paktumra volna szükség (ami egy olyan országban, ahol az államfő fő feladatának az ellenzék pocskondiázását tekinti nagyon, de nagyon valószínű).
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.

Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.