A Drakulatúra befutott

Ha jól tudom, régóta dolgoztok már a projekten. Meséljetek kicsit: hogyan pattant ki az ötlet, és milyen tettek követték a szót?

Lakatos Róbert: Működik Csehországban egy Institute of Documentary Film (IDF) nevezetű intézmény, amely filmgyártást finanszírozó fórumokat (úgynevezett pitching fórumokat) és képzéseket szervez, és szoros kapcsolatot tart fenn az EDN-nel (European Documentary Network). Nekem korábban nagyon pozitív élményeim voltak velük kapcsolatban, ugyanis amikor a Bahrtalo! című dokumentum-játékfilmemet készítettem elő, beneveztem vele az IDF által szervezett pitching fórumra. Megjegyzem, ennek köszönhetően jutott ki a projekt az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál (IDFA) pitching fórumára, és állt össze végül a filmterv nemzetközi finanszírozása.

Ugyanakkor az illetékesek a film utóéletére is odafigyeltek, vagyis még el sem készült, de már népszerűsítették a filmet különböző fesztiválok számára. Meggyőződésem, hogy ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Bahrtalo! bejutott a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválra.

Akkor döntöttem el, hogy egy következő projektemmel nemcsak a finanszírozási fórumra fogok nevezni, hanem egy teljes képzésre – ami tulajdonképpen projektfejlesztést jelent.

Felméri Cecília is úgy döntött, hogy részt szeretne venni egy ilyen képzésen. Nekem épp nem volt olyan dokumentumfilmtervem, amely nemzetközi érdeklődésre számíthat, Cecília viszont előállt azzal az ötlettel, hogy ő készítene egy animációs dokumentumfilmet Drakuláról, ugyanolyan stílusban, mint amelyben a Mátyás, Mátyás című rövid animációs dokumentumfilmjét készítette. Ekkor döntöttük el, hogy benevezünk a filmtervvel az Ex Oriente Workshop nevezetű képzésre, Cecília rendezői, én meg produceri minőségben. És ezzel elkezdődött a filmterv nagyon viszontagságos és tanulságos útja.

Felméri Cecília: Igen, elég hányatott sorsa volt a filmtervnek. A film ötlete abban az időben született, amikor a Mátyás, Mátyást készítettük Jánosi Andreával. Akkoriban elég sokat gondolkodtam azon, hogy külföldön vajon mit értenek majd meg ebből a filmből, és akkor jutott eszembe, hogy a nemzetközi piacon talán jól működhetne, ha hasonló stílusban, egy nemzetközileg ismertebb figuráról kérdeznénk az embereket. Rögtön tudtam, hogy ez a figura Drakula kell legyen.

A filmtervvel jelentkeztünk az Ex Oriente Workshopra 2009-ben (amire előző évben a Mátyás, Mátyással például nem vettek be). A Drakulatúrát bevették. Az Ex Orientének végül nem volt túl sok gyakorlati haszna, de abban sokat segített, hogy elindult a projekt, és kaptunk néhány visszajelzést. Aztán egyesületünk, az Argo Audiovizuális Egyesület koprodukcióra lépett a Muhi András által vezetett budapesti Inforg stúdióval, és az előkészítésre nyert támogatásból nekiláttam terepszemlézni, majd elkészítettünk néhány felvételt is, Robi mint producer-operatőr, én pedig mint rendező-interjúkészítő.

Ezek alapján megírtam a forgatókönyvet, Jánosi Andreával elkészítettük a storyboardot, Andi rajzolt néhány figuratervet, és megpályáztuk a filmet gyártásra az MMKA-nál (Magyar Mozgókép Közalapítvány). Nyertünk rá támogatást, de időközben megbukott az MMKA, és nem kaptuk meg a pénzt. Ezután valahogy más projektjeim kerültek előtérbe, mesteriztem Bukarestben, és a Drakulatúra háttérbe szorult.

Robit közben felkérték, hogy rendezzen egy dokumentum-színházelőadást a Kolozsvári Magyar Színházban, és mivel neki kellett kitalálnia a darabot is, nagyrészt azokra a felvételekre építette az előadás történetét, amiket korábban a Drakula-filmemhez készítettünk, sőt elkérte a nyersanyagot is, és a felvételeket levetítette a színdarabban. Így én is társírója lettem a darabnak. Úgy éreztük, legalább nem vesznek kárba az elkészített felvételek.

2013 elején Budapesten jártam, és egy jó barátunk, Elekes Botond (akinek a Mátyás, Mátyás létrejöttét köszönhetjük, és tudott a drakulás projektről, mert az NKÖM, ahol korábban dolgozott, támogatta egyesületünk művészeti projektjeinek fejlesztését) rákérdezett, hogy mi is van a Drakulával. És tényleg…

Épp volt egy pályázati kiírás, beadtuk a filmtervet az MTVA dokumentumfilmes pályázatára, és nyertünk rá támogatást. Ekkorra már Robi is a sajátjának érezte a projektet, és mindketten kettős, rendezői és produceri minőségben pályáztunk, különösen, hogy a megpályázható összeg alacsony kvantuma miatt, a témának a dokumentumfilmes részét akartuk kiemelni, amiben inkább Robinak volt tapasztalata.

Lakatos Róbert: Annyit még hozzátennék, hogy ez már a második pályázati próbálkozásunk volt az MTVA-nál ugyanezzel a projekttel. Az első sikertelen pályázás után még módosítottunk rajta. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert tanulságosnak tartom olyan szempontból, hogy ha valami nem sikerül egyből, attól még nem kell feltétlenül feladni.

Ezek után találkoztunk Tudor Giurgiuval, és előadtuk neki az aktuális filmterveink egy részét. Neki egyből megtetszett ez a projekt, és innentől kezdve ő indította el ennek a CNC pályázata felé vezető útját.

Felméri Cecília: A műfaja animációs dokumentumfilm. És arról fog szólni, hogy mi itt élünk, Drakula híres hazájában, és fogalmunk sincs az egész mítoszról. Sőt, Drakula személyéről sincs. Ha megkérdezzük az utca emberét vagy a falun élőket, hogy ki is Drakula, nem tudják. Viszont rengeteg más dolgot tudnak.

A legtöbb külföldi azért jön Erdélybe, hogy Drakula nyomára bukkanjon, mi pedig ezzel a jelenséggel teljesen párhuzamosak vagyunk: nem tudjuk, hogy november elsején, amíg mi békésen világítunk a temetőinkben, Törcsváron, Vajdahunyadon, Segesváron állnak a vámpírbálok, és azok a turisták,akik ezeken vesznek részt, azt hiszik, ez Erdély.

A film egyrészt erre a jelenségre világít rá, másrészt pedig azt mutatja meg, hogy tulajdonképpen mi is van itt, milyen érzés itt élni, milyen kis mítoszaink, hiedelmeink vannak, hogyan beszélünk, hogyan gondolkodunk, milyenek vagyunk. Mert lehet, hogy nem sokat tudunk Drakuláról, vagy akár az egyik autentikus gyökeréről, a sztrigoj népi hiedelemről sem (amiről úgymond illene tudni), viszont rengeteg más dolgot tudunk.

Mit tudunk mi? Milyen igaziból Drakula hazája? Erről kéne szóljon a film, szerintem. Erről pedig csak mi tudunk filmet készíteni, akik itt élünk, és érezzük, hogy milyen itt élni. Azaz Drakula kapcsán saját magunkról, erdélyiekről kéne szóljon a film.

A CNC honlapján az áll, 670 500 lejt nyertetek a film megvalósítására. Ez az összeg egész nagynak tűnhet egy kívülálló számára. De szakmai szemmel közelítve a dologhoz: mire elég? Az egész filmet meg lehet csinálni belőle, tokkal-vonóval? Vagy kell még hozzá pénz?

Lakatos Róbert: Muhi András, aki szintén koproducere ennek a filmnek, azt szokta mondani, hogy ha a reális árakat nézzük, Magyarországon 1 percnyi profi animáció kb. egymillió forintba kerül. Ez a CNC-támogatás, amit a romániai Hai Hui Entertainment cég nyert, kb. 45 millió forintot jelent. Még van hozzá a magyarországi MTVA-tól 8 millió forint, amit egyesületünk, az Argo Audiovizuális Egyesület nyert, illetve még egy bizonyos összeg, amit a magyarországi koproducerünk, a Mécs Mónika által vezetett M&M Film hoz be. Ez így elég kéne legyen egy 52 perces TV standard szerinti animációs dokumentumfilmre.

Viszont ha azt vesszük, hogy itt előzetesen sok dokumentumanyagot kell forgatni, illetve hogy érdemes lenne hetven perc fölé vinni a filmet, hogy moziforgalmazásba is kerülhessen, akkor nem elég. De szerintem most már könnyű lesz további nemzetközi finanszírozást behozni, mert megvan az összeg nagy része, illetve a téma is érdekes szinte bárhol a világon, és a nyugati forgalmazók azt nézik, hogy az ő közönségük számára mennyire lehet vonzó. 

Azt már mindenki tudja, hogy a Drakulatúra kettőtök közös projektje. De kik azok, akik dolgozni fognak a megvalósításban? Mit lehet tudni a stábról?

Lakatos Róbert: Köztünk az a felállás, hogy én foglalkozom inkább a dokumentumfilmes résszel (vagyis én vagyok a dokumentumfelvételek felelőse), és Cecília vezényli az animációs részt. Persze mindent többszörösen átbeszélünk, és beleszólunk egymás munkájába, hiszen csak így tud szerves egésszé válni.

Felméri Cecília: Hát… bár az eddigi dokumentum-felvételek legnagyobb részét Robival közösen készítettük, és amióta az a felállás, hogy együtt rendezzük a filmet, megpróbáltuk elosztani a munkát, valójában szerintem még nem világos, hogy ki mit fog csinálni.

Ahhoz, hogy az animációs részt el tudjam képzelni, eleve olyanformára kell vágni a filmet, sőt úgy kell felvenni az anyagot, akkor pedig nem jó, ha csak Robi vág, és ha ezentúl csak ő filmez. Minimum közösen kell vágjuk, mert ha nem, akkor kétfele fogunk húzni. És úgy néz ki, hogy még szükség lesz felvételekre, méghozzá jócskán, amit szintén jó lenne közösen felvenni.

Egyelőre még kétféleképpen gondolkodunk, és keressük a stílust. Az animációs részhez még nem jutottunk el, de az biztos, hogy a rajzokat, a képi stílust Jánosi Andreával közösen képzeljük majd el. Ő rajzolta a Mátyás, Mátyást is, és nagyon jó vizuális ötletei vannak. Az animációs stáb pedig remélhetően kolozsvári (vagy tágabban, erdélyi) animátorokból fog összeállni.

Lakatos Róbert: Ami a dokumentumfilmes részét illeti az egésznek, rajtunk kívül is sokan dolgoztak benne, hiszen Halloweenkor három stábbal forgattunk egyszerre, három különböző helyszínen. A Budapestről induló Drakula Expresszen Kürti István volt diákom operatőrködött, és egy ismerőse, Szakonyi Noémi Veronika riporterkedett.

Vajdahunyadon Cecília forgatott Bálint Arthurral, én meg Besztercén, Segesváron és Törcsváron forgattam úgy, hogy operatőrködtem és rendeztem, Boros Lóránd gyártásvezető a hangot is vette, és besegített a kérdezésbe, illetve Fatma Mohamed sepsiszentgyörgyi színésznő is riporterkedett. Szóval változó a helyzet. De az alapfelállás, hogy Cecíliával ketten forgatunk. Általában ő kérdez és veszi a hangot, én meg operatőrködöm. És Böjthe Alex a vágó.

Visszatérve a CNC-támogatáshoz. Értékelhető ez a siker valamiféle áttörésként, a romániai magyar filmkészítők vonatkozásában? Vagy bevett gyakorlatnak minősül a magyar alkotók támogatása a CNC-rendszerben, csak nem tudunk róla?

Lakatos Róbert: Én már pár évvel ezelőtt nyertem az Indiai feleség című dokumentumjátékfilm-projektemmel, de az a film sajnos nem valósult meg, ugyanis magyar-román koprodukció kellett volna legyen, de pont akkor omlott össze a Magyar Mozgókép Közalapítvány a magyarországi kormányváltást követően, így hát nem tudtuk kivenni azt a pénzt (normatív támogatást), ami járt volna.

Az új finanszírozási rendszer, a Magyar Nemzeti Filmalap pedig még nem állt fel, illetve lassan indult be, és nem vette át az MMKA vállalásait és tartozásait, úgyhogy időközben a román támogatottság érvényessége lejárt. De tudtommal Xantus Gábor is nyert már támogatást a CNC-től.

Azt nem tudom, hogy mennyire lehet áttörésről beszélni, ugyanis azt érzékelem, hogy a román filmesek nem csinálnak az ilyesmiből nemzetiségi kérdést. Akárhol találkozom velük a világban, valahogy természetesnek veszik, hogy mi is román állampolgárok vagyunk, és ilyen szempontból közülük valónak tekintenek.

Alexandru Solomon például pár éve beválogatott egy Romániát képviselő dokumentumfilmes küldöttségbe, pedig az addigi dokumentumfilmjeim nem minősülnek román filmnek. Oana és Tudor Giurgiu folyamatosan érdeklődnek a filmterveim iránt, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) pedig román finanszírozásból magyar napot is szerveznek. Ada Solomon érdeklődik Cecília nagyjátékfilm-terve iránt.

Cecília magyarul beszélő filmjei többszörösen bekerültek a román filmek Gopo-díj döntőjébe, a Mátyás, Mátyással megnyerte a legjobb román animáció díját az Animest filmfesztiválon, a CNC finanszírozta nemzetközi fesztiválrészvételét, Marian Crisan és Andrei Guznicki felkérték együttműködésre. De az ICR-vel (Institutul Cultural Român) is vannak hasonló pozitív tapasztalataink, Cecíliának például szerveztek egy önálló filmes estet Bukarestben.

A Sapientia filmes szakának tanáraiként is nagyon pozitív tapasztalataink vannak a bukaresti filmművészeti egyetem tanáraival való együttműködés terén. Cecíliát felvették a bukaresti filmszakra mesterizni – miközben bőven lett volna kik közül válogassanak a saját diákjaik közül. Meggyőződésem, az a tény, hogy a bukaresti filmiskolában tanulnak magyarok, továbbá, hogy hogy a Sapientia EMTE filmes szakának egyes diákjai jó eredményeket érnek el a romániai diákfilmfesztiválokon, hogy van kolozsvári diákfilmfesztivál (a Ffest), és nem utolsó sorban, hogy itt van a régió legfontosabb nemzetközi filmfesztiválja, a TIFF – mindezek nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre több romániai magyar filmes bekerülhessen a romániai szakmai körforgásba.

De ennek még az elején tartunk. Az áttörés viszont az én értelmezésemben nagy robajt és csinnadratta bumbumbumot feltételez, ezért én nem áttörésnek, hanem egy felénk való nyitásnak nevezném mindezt a román filmesek részéről – amire nagyon oda kéne figyelni. Ami kellemes az egészben, hogy ez valahogy természetesen zajlik, és senki sem csinál belőle nagy összeborulási ideológiát.  Tehát jók a román filmesekkel való kapcsolataink, viszont a román finanszírozási rendszerrel tudtommal ők is folyamatosan küzdenek, de ezeket a csatákat én innen Kolozsvárról nem látom át.

Ami pedig a román filmes nyitásra való odafigyelést illeti, az Erdélyi Magyar Filmszövetség (amelyet Cecíliával együtt képviselünk) a Sapientia egyetemmel partnerségben egy olyan fórumot tervez, amelyen magyar és román fiatal filmesek mutathatják be filmterveiket bukaresti és budapesti producerek előtt. Nagyon fontos lenne, hogy ez megvalósulhasson. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az AFCN (Administrarea Fondului Cultural Național) nem támogatja ezt a projektet. De reménykedünk, hogy a DRI (Direcția Pentru Relații Interetnice) és a Communitas Alapítvány fogja támogatni.

Lehet, hogy ez még korai kérdés, de sokan már most kíváncsiak erre: mikor lesz a bemutató?

Lakatos Róbert: Erre még nem tudok válaszolni, ugyanis ezzel a jelentős támogatással új helyzet állt elő, tehát újratervezés zajlik. De durván megsaccolva szerintem minimum egy évre szükségünk van, illetve ha jól ismerem a román finanszírozási rendszer szabályait, nem lehet később, mint 3 éven belül. Ha már öt évet vártunk, ennyit még csak kibírunk valahogy. Meg hát közben nekem is, Cilinek is vannak saját egyéni filmterveink, amelyek ugyanannyira szívügyünknek számítanak, mint ez, és azokkal is kéne foglalkozni.