// 2026. február 24., kedd // Mátyás

A csángó kultúrát ünnepelték a magyar fővárosban

// HIRDETÉS

Huszadik alkalommal szervezték meg a csángó kultúra legnagyobb seregszemléjét, a Csángó Bált Budapesten.

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által szervezett 20. Csángó Bálon Visszapillantás mottó alatt színpadra léptek idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek Pusztinából, Magyarfaluból, Forrófalvából, Klézséről, Somoskáról, Trunkból, Gyimesből, Setétpatakáról, Hétfaluból. A jubileumi rendezvény, amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt, válogatást kínált az eddigi bálok legjobb műsoraiból.

Az új helyszínen, a SYMA Rendezvénycsarnokban tartott bálon a színpadi műsorhoz a hagyományoknak megfelelően több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok kapcsolódtak. A műsort követő, hajnalig tartó táncházban a nézőközönség is tevékeny részesévé válhatott e kultúrának, és

moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítségével tanulhatták meg az érdeklődők a csángó magyar táncokat.

A bálhoz kapcsolódó kiállításon a Prima Primissima díjas Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthették meg a vendégek, a színpadi műsort követően bemutatták Diósi Felícia Csángó élet című könyvét, a kötetet Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke ismertette. Ugyanekkor adták át a Petrás Incze János Díjat, amelyet Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke vehetett át.

A színpadi műsort megelőzően idén is volt Kőketánc Gyermektáncház, amelynek a korábbi évekhez hasonlóan hatalmas sikere volt a kisgyermekes családok körében. Szintén a színpadi műsor előtt Fülöp Attila – Zappa A moldvai csángó magyarok táncai szakmai szemmel címmel tartott előadást, majd gasztronómiai bemutató következett, ahol jellegzetes csángó ételeket mutattak be csángó asszonyok.

A Csángó Bál szervezői a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánták felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeztek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez. A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies és páratlanul gazdag népművészetének és hagyományainak bemutatása a hazai és a nemzetközi közönség számára.

Trócsányi László igazságügyi minister beszédében hangsúlyozta:

csángó bál a nemzeti összetartozás kulturális kifejeződése,

a csángók művészete nemcsak minket, magyarokat gazdagít, hanem egész Európát. Kiemelte a csángók kivételes helytállását és hűségét, magyarságuk megőrzését, és kitért arra, hogy a csángók „különlegességek” hordozói. Néhány évtizede Magyarországon még kevesen és keveset tudtak létezésükről, a nagyvilágban pedig jóformán semmit. A moldvai magyar népköltészet azonban mára a világ szinte minden jelentős pontjára eljutott, és a magyar kultúra szerves része. A csángó nyelvjárás és művészet nemcsak minket magyarokat gazdagít, hanem Romániát is, ahol élnek, és egész Európát – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint nem véletlen, hogy az európai kisebbségvédelem immár évtizedek óta foglalkozik a csángók ügyével.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro