Egyre elkeserítőbb a demográfiai helyzet az országban, és ez lassan a kormányilletékesekben is tudatosul.
Romániában egyre borzasztóbb a népesedési helyzet, és ezt most újabb fórum erősítette meg: az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) által közzétett rangsor szerint az ország igencsak rosszul áll a halálozások tekintetében. Az amerikai hírszerzés által közzé tett dokumentum szerint Romániában idén 15,26 elhalálozás jut ezer főre, amivel
Ennél csak egy ország van rosszabb helyzetben, és nem egy harmadik világbeli országról van szó, hanem egy balkáni szomszédról: Szerbiáról, ahol 16,39 elhalálozás jut ezer főre. Egyébként Ukrajna például a maga 13,77-es arányával a hatodik, Oroszország pedig 13,36-tal a hetedik helyen áll. Magyarországon valamivel – de nem sokkal – jobb a helyzet: itt az arány 12,88. A romániai demográfiai katasztrófát nem csupán az elhalálozási arány jelzi, hanem a születéseké is: ezer főre 8,76 születés esik – ez arra elég, hogy Románia a listán szereplő több mint 200 ország közül a sereghajtók között vánszorogjon.
Ez természetesen a népesség számának alakulásában is megmutatkozik: Romániában -1,09 a népesség „Növekedésének” aránya, ami egy 237-es listán a 231. helyre jogosítja fel. A helyzet most már a kormányzati illetékesek figyelmét sem kerüli el, és legalábbis a szavak szintjén intézkedéseket ígérnek. Gabriela Firea családügyi miniszter elismerte: Romániában jelentős demográfiai válság tombol, ezért a főbb állami szerveknek közösen kell kidolgozniuk az új népesedési politikát. Elismerte: példátlan népességfogyás zajlik az országban, ezért az általa vezetett minisztérium a Román Akadémia alárendeltségében működő Életminőségkutató Intézettel közösen felmérést készít a helyzetről. Mint mondta, ez azért szükséges, mert a hosszú távú megoldások kidolgozásokhoz fel kell deríteni a népességfogyás okait. Ennek alapján hamarosan egy, a születések számának növekedését célzó törvénytervezetet terjesztenek a kormány elé. A korábbi kutatások szerint Romániában az elhalálozások legfőbb okai a szív- és érrendszeri betegségek, a daganatos megbetegedések, valamint a légzőszervi betegségek. Egyébként a CIA tíz évvel ezelőtti kimutatásában Románia még nem szerepelt a tíz legrosszabb halálozási rátájú ország között.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.