Hahó, Boc polgármester! Ebbe Ön beleegyezett? Ha igen, akkor henc, tizenegyes!
Ma délután érdekes dolog fogadta az arra járót Kolozsvár főterén. Nem, nem a fesztiválos készülődésre gondolunk. Azt megszoktuk rendesen az utóbbi évek során. És örülünk is neki, főleg, ha nem vagyunk főtéri lakók. Ezúttal a Bergenbier Barátság Napjaira (nem vicc, ez a rendezvény címe) gyúrnak az illetékesek. Pontosabban a Bergenbier S.A. sörgyártó vállalat által szervezett, Kolozsváron kívül öt várost (Bukarest, Iași, Brassó, Craiova, Konstanca) érintő koncertkaraván soron következő rendezvényére. Ami július 18-án és 19-én zajlik majd a Kincses Városban. Aki többre kíváncsi, látogasson el ide. Igazi élményben lesz része!
Na de nem ez volt az igazán érdekes. Hanem, hogy kordon vette körül a Főteret. Kerítés! Magyarán, nem lehetett átgyalogolni rajta. Kérdés, hogy egy magánrendezvény (ugyanis sehol nem találtunk egyetlen városi, megyei, civil vagy állami partnert sem) milyen alapon zárhat le egy közterületet? Milyen alapon tilthatja meg a gyalogosoknak, hogy az adott közterületre belépjenek?
Na de nézzük a fotókat. A mai délután történeteit hozzájuk rendeljük.

Így néz ki a kordon, a Főtér nyugati oldalán. Amúgy román módra: kicsi fém, kicsi szalag.

A turistacsoportok azért bemehetnek, hogy megcsodálják a szorgos építkezést. Ja, és Mátyás király szobrát. Mert ők hozzák a sok pénzt a városnak, ugye. Viszont befele is, kifele is bújj, bújj zöld ágat kell játszani.

A biztonsági őrök nyugodtan napoznak. Csak akkor indulnak be, mikor valaki (nem turistacsoport) úgy dönt, mégis átvágna a téren. Ilyenkor felharsan a Hé, fiúka, kifelé! Ott voltunk, hallottuk.

Vajon mi épül ide? Óriás sörösüvegek? Hát, ha ez csak a nyakuk... De egy biztos: 1 zseton négy lejbe kerül. Hogy a zseton mire jó? Inni, sejthető módon.

Ez a főtér keleti oldala. A gyalogosok fegyelmezetten közlekednek a kordonon kívül. Hiszen tilos nekik bemenni a közterületre. Ja, érdemes megfigyelni a színpad elhelyezését is, a Mátyás-szobor mellett. A változatosság kedvéért ezúttal Jókai és Egyetem utcaiak kapják majd a nyakukba a hangzivatart.
Hát ez van most Kolozsvár főterén. De tényleg, polgármester úr! Azért ment ebbe bele, hogy még egy szalagot átvághasson?
Fotók: Szántai János
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.