// 2026. június 11., csütörtök // Barnabás

A 152-es csapdája

// HIRDETÉS

A magyar közösség számára kedvező alkotmánymódosító cikkelyek elvetése bebizonyította: a jelenlegi alaptörvény - főleg ha rosszhiszeműen értelmezik - alkalmatlan a kisebbségi jogok szavatolására.

Nem voltak hosszú életűek az alkotmánymódosítás szövegének azon cikkelyei, amelyek a magyarok számára kedvező változásokat is hoztak volna. Gyakorlatilag már magzat korukban véget ért a pályafutásuk, miután az alkotmánybíróság az előzetes normakontroll során még azelőtt elkaszálta őket, hogy a parlament elé kerülhettek volna. Vagyis jelen állás szerint az alaptörvénybe nem kerülhetnek be e a kisebbségek jelképeinek használatát, a kulturális automómia-testületek és a hagyományos régiók közigazgatási hatáskörrel felruházott alrégiókká alakulását lehetővé tevő paragrafusok.

A taláros testület talán a kelleténél is komolyabban vette az alkotmány 152-es cikkelyét, amely gyakorlatilag kőbe vési az alaptörvény kisebbségellenes, etnonacionalista jellegét. Ez az a cikkely, amely azt rögzíti, hogy az alaptörvény mely cikkelyei nem módosíthatók. Így amellett, hogy tiltja az alapvető emberi jogokat sértő cikkelyek alkotmányba foglalását, azt is előírja, hogy tilos módosítani az első cikkely azon kitételét, amely szerint Románia nemzetállam, a hivatalos nyelv pedig a román.

Hiába él tehát az országban 18 más nemzetiség a román mellett, és ebből hiába haladja meg kettő létszáma  – a magyaroké és a romáké – is az egymillió főt, a jelenlegi alkotmány – és a jelek szerint a következő is – ragaszkodik ahhoz, hogy nemzetállamról van szó. Az, hogy az a módosítás, amely elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, bekerülhet az új alaptörvénybe, mindezek fényében nem több groteszk és ízléstelen tréfánál.
A módosításokat tiltó cikkely amolyan „152-es csapdájaként” működik, amelyet a magyar – és általában a kisebbségi – jogköveteléseket elutasító román többség bármikor előránthat a cilinderből, amikor meg kell akadályozni, hogy bővüljenek a kisebbségi jogok, és ezáltal megteremtődjenek az előfeltételei annak, hogy a kisebbségek ne tűnjenek el, ne olvadjanak be a román többségbe.

Hiába tűnt úgy, hogy az új román alaptörvény legalább kis mértékben lehetőséget biztosít arra, hogy a kisebbségek saját kézbe vegyék a saját kulturális és oktatási intézményrendszerük működtetését, és – saját nemzeti jelképeik használata révén – jobban érezzék magukat Romániában, hiszen a többségével azonos jogú polgároknak tekintik őket. Az alkotmánybírák szerint ez nem egyeztethető össze a román nemzetállam létével.

Ilyen alapon ugyanakkor szinte bármilyen közigazgatási reform halálra van ítélve, hiszen a kormány által kialakítani tervezett nagyrégiókra is bármikor rá lehet húzni, hogy azok elve ellentétes az egységes nemzetállamiságot rögzítő, eltörölhetetlen cikkellyel.

Mindez újabb jó lecke a bukaresti politika toleranciájából. A kisebbségi kulturális önrendelkezés alkotmányos rögzítésének tilalma azt az üzenetet hordozza magában, hogy a pillanatnyi, az RMDSZ szállította voksok reményében a parlamentben megszavazott, ám az erőviszonyok változásával bármikor gyengíthető vagy visszavonható törvényeknél több nem jár a magyaroknak. Vagyis a távlati cél továbbra sem az, hogy jól érezzék magukat az országban, és a többséggel azonos jogokat élvezve egyenrangú polgárai legyenek az országnak, hanem ennek épp az ellenkezője.

Mindezek nyomán a magyar politikai célkitűzések között prioritássá kell tenni a 152-es, majd az első cikkely megváltoztatását, egy új alkotmány elfogadását. Mindehhez természetesen a román többség politikai akarata szükséges. Amíg az nem lesz meg, addig nem lehet a kisebbségekkel szemben toleráns, „mintaértékű” román politikáról beszélni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve
Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Bedrogozhattak és megerőszakolhattak egy 18 éves lányt egy banketten
Székelyhon

Bedrogozhattak és megerőszakolhattak egy 18 éves lányt egy banketten

A Kolozs megyei rendőrség vizsgálatot indított a kolozsvári Virgil Madgearu szakközépiskola egyik 12. osztályos diáklánya ügyében, akinek a szülei a helyi sajtónak azt nyilatkozták, hogy lányukat bedrogozták és megerőszakolták a végzős banketten.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS