// 2024. október 1., kedd // Malvin
Nagyvárad

920 ezer euróért adták el a hírhedt váradi Ady-központot

A 13 éve tartó nagyváradi ingatlanbotrány végkifejlete legalább annyira érdekes, mint a meg nem valósult beruházás története.

A váradi önkormányzat 920 ezer euróért adta el a magyar állami pénzből épült, hírhedt Ady-központot, és ezzel pont került a rendszerváltás utáni legnagyobb helyi ingatlanbotrány végére. Az ingatlan-komplexum kikiáltási ára 910 ezer euró volt. A nyílt árverésen mindössze két, azonos érdekeltségű cég jelentkezett: a Romexa és a Lotus Center. A nyílt árverést ez utóbbi nyerte, amely 920 euróért kaphatta meg a városi strand szomszédságában található, egy konferencia-központból és egy félig elkészült hotelből álló ingatlan-együttest, illetve a hozzá tartozó 10 ezer négyzetméternyi telket.

A nyertes cégnek egyébként vállalnia kell, hogy három éven belül befejezi a beruházást, ellenkező esetben napi 500 lejjel büntethető. Hét napos fellebbezési időszak következik, majd az önkormányzat aláírja az adásvételi szerződést. A végkifejlet érdekessége, hogy

a Lotus Center alapítója az a tavaly májusban elhunyt Mudura Sándor, aki az ingatlanbotrányban is érintett volt,

hiszen – az azóta más korrupciós ügyek miatt nyomozás alatt álló Kiss Sándorral, és más RMDSZ-vezetőkkel közösen – ő alapította a Mecénás Alapítványt, amely 2002-ben lenyúlta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület projektjét.

A nagyváradi önkormányzat idén júliusban szavazta meg azt a javaslatot, hogy eladja a magyar állam támogatásával épült, majd egy ingatlancsere révén a város tulajdonába került Ady-központot.

Az eredeti tervek szerint a beruházás Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten készült volna el,

ahol egy Ady-zarándokhelyet, termálszállót és konferenciaközpontot hoztak volna létre. A Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület a magyarországi Széchenyi Terv keretében 320 millió forintos támogatást nyert a tervek megvalósításához, de a magyar kormányváltás következtében a pénz a Bihar megyei RMDSZ vezetői által 2002 augusztusában sebtében bejegyzett Mecénás Alapítványhoz került, amely nem Érmindszenten, hanem Nagyváradon látott neki az építkezésnek.

Az el nem készült beruházáshoz ezen kívül is számos botrány fűződik, 2012-ben például kiderült, hogy tulajdonosa hosszú évekig nem fizetett adót, míg a konferencia-központban időnként gazdasági tevékenységet is folytatott.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro