// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

67 évvel ezelőtti szekusgyilkosság után nyomoznak

// HIRDETÉS

Egy 1950-ben agyonlőtt „kulák” földi maradványaira bukkantak az Erdélyi-szigethegységben.

Emberiesség ellen elkövetett bűncselekmény miatt indított kivizsgálást a katonai ügyészség, miután a kommunista rezsim romániai áldozatai után kutató intézet (IICCMER) megtalálta az Erdélyi-szigethegységben egy földbirtokos földi maradványait, akit a Szekuritáté 1950-ben lőtt agyon. 

A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint az IICCMER tájékoztatta arról, hogy a Fehér megyei Bisztra település közelében 1950. augusztus 16-án a Szekuritáté emberei agyonlőttek valakit. 

Az IICCMER munkatársaiból, egy igazságügyi szakértőből, rendőrökből és egy törvényszéki orvosból álló csoport kedden kutatta fel egy katonai ügyész irányításával azt a félreeső helyet, ahol az egykori szemtanúk szerint elásták az áldozat holttestét. 

A helyszínen 70 centiméteres mélységben emberi csontvázra bukkantak. A földi maradványokat a Fehér megyei törvényszéki orvostani intézethez szállították a halál okának megállapítása végett. 

A kutatásokat irányító Gheorghe Petrov, az IICCMER szakértője hétfőn úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy Bisztra településtől mintegy 11 kilométernyire, régészeti ásatások során megtalálták a 1950. augusztus 16-án a Szekuritáté által agyonlőtt Ioan Andreşel földi maradványait, miután több szemtanú megjelölte a holttest valószínű helyét. 

Az IICCMER információi szerint a Szekuritáté 1950 augusztusában megtorló intézkedéseket hozott Bisztra lakossága ellen, akiket azzal gyanúsítottak, hogy kapcsolatban állnak a térségben tevékenykedő antikommunista partizánokkal. Augusztus 14-én a Szekuritáté emberei a helyi milícia segítségével 35 személyt vettek őrizetbe, akik két partizán – Nicolae Selagea és Ihuţ Traian – rokonai voltak, illetve olyanokat, akik jobb anyagi körülmények között éltek, „kulákoknak” tartották őket, és feltételezték róluk, hogy anyagilag támogatják a partizánokat. 

A Szekuritáté arra a következtetésre jutott, hogy a partizánok tevékenységéért három „kulák” tehető felelőssé: Andreşel Ioan, Pom Traian és Trifa Iosif. A Szekuritáté mindhármuk azonnali kivégzését rendelte el – állítja az IICCMER. 

1950. augusztus 16-án Traian Pomot és Iosif Trifát különböző helyeken végezték ki. A 73 éves Ioan Andreşelt a helyi lakosok tanúsága szerint megkínozták, majd agyonlőtték. Mindhárom holttestet másnap temettették el a falubeliekkel, hogy megfélemlítsék őket. 

A tanúk szerint a három áldozat földi maradványait kartonnal kellett letakarniuk, amire ez a szöveg került: „Aki így tesz, ugyanígy fog járni” – tájékoztatott a kommunista rezsim áldozatai után kutató intézet. A tanúknak megtiltották, hogy megjelöljék a sírhelyet, ezért okoz most nehézséget a kivégzettek földi maradványainak megtalálása.

Az IICCMER tavaly júliusban a Duna-deltában is elkezdte felkutatni az egykori peripravai kényszermunka-táborban megölt politikai foglyok földi maradványait. Az intézet feljelentései nyomán több büntetőjogi eljárás indult a kommunista munkatáborok egykori parancsnokai ellen. Ennek következtében márciusban emberiesség elleni bűncselekményekért jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság Ion Ficiort, a peripravai munkatábor egykori parancsnokát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro