// 2026. március 21., szombat // Benedek

Válaszolt az udvarhelyi városháza „a médiában megjelentekre”

// HIRDETÉS

És hát most sem értik, mi a probléma.

Tegnap szóvá tettük, hogy Székelyudvarhely polgármesteri hivatala hálaadó szentmisére invitálta a szombatfalvi városrészben élőket, hogy köszönetet mondjanak azért, hogy „eredményesen elvégezhettük a modernizálási és építési munkálatokat”.

Egyed Ufó Zoltán kolléga szintén megkommentálta a témát az uh.ro-n.

A városháza rövid közleményben reagált „a médiában megjelentekre”.

Íme:

„A médiában, a hálaadó szentmisével kapcsolatban megjelentekre az alábbiakat közöljük:

  • A keresztény ember a szokások szerint szentmisén, istentiszteleten ad hálát az elmúlt eredményes évért, a sikerekért, így fejezi ki köszönetét, hogy erőt kapott a munkák, a feladatok elvégzéséhez.
  • A hagyományos hálaadó szentmisékhez hasonlóan az üzenet itt is a hálaadás volt, amikor kifejezhettük örömünk, hogy az eredményes év végén megérhettük a napot, amikor köszönetet mondhatunk a munkához kapott erőért.
  • A hálaadó szentmisén semmilyen formában nem hangzott el a polgármesteri hivatal, érintettek, tisztségviselők dicsérete, de még csak neve sem.”

Ez már csak azért is érdekes, mivel a misére hívást nem egy „keresztény ember”, hanem „Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala” követte el. A „keresztény embert” nem kell egy közintézménynek misére hívnia, hogy köszönetet mondjon azért, hogy „erőt kapott a munkák, a feladatok elvégzéséhez”. Ráadásul a munkákat és feladatokat nem a „keresztény ember”, hanem egy közintézmény végezte el, ebben pedig semmi rendkívüli nincs, a polgármesteri hivatalnak ugyanis ez a dolga, ezért működtetik az emberek közpénzből, azaz a saját pénzükből.

Az emberek pedig nem azt várják el a polgármesteri hivataltól, hogy szentmisén dicsőíttesse magát, hanem hogy leaszfaltozza az utcát, s ennek közvetlen megtapasztalása ott a helyszínen, az utcán történik, nem a templomban.

Hiába nem hangzott el a hálaadó szentmisén „a polgármesteri hivatal, érintettek, tisztségviselők dicsérete, de még csak neve sem”, ha a mise előtt a városháza szórólapon veri a mellét és kelti azt a benyomást, hogy a misén bizony a polgármesteri hivatalt és az érintetteket kell dicsérni.

Szóval kedves Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, végezd csak a munkád, amit az emberek rád bíztak, hagyd a templomot meg a hálaadó szentmisét, mert azoknak semmi köze a te feladatodhoz. A te feladatod pusztán az, hogy elvégezd „a munkákat”, nem az, hogy a templomban kampányolj, utána pedig kínos magyarázkodással próbálj kihátrálni a fonák helyzetből.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro