Mert a boltok már dolgoznak az óóórriási akcióóóóón.
Lassan kezdődik a fogyasztói társadalom egyik legnagyobb ünnepe, a Fekete Péntek, ami Romániában jellemzően nem egyetlen, hanem több napig, vagy akár hétig tart.
Ez minden évben úgy szokott zajlani, hogy a start előtt a kereskedők jól felsrófolják az árakat, hogy aztán az elképesztő!, hihetetlen!!, sokkolóan megdöbbentő!!! árleszállítások idején egy, a korábbinál is magasabb szintre „csökkentsék” az árat.
Ez a folyamat máris elkezdődött.
Az alábbi képen egy ruhaszárítós mosógép látható az egyik vezető online áruház kínálatában. Véletlenszerűen választottuk ki az áruház email-ben kapott ajánlatából. Nézzük meg jól az árat, aztán görgessünk lejjebb, a második képhez.

Ez pedig a compari.ro árösszehasonlító oldal listája. Láthatjuk, hogy több online bolt kínálatában megtalálható ugyanaz a gép a fenti, „24 százalékkal alacsonyabb szuperárnál” jóval olcsóbb normál áron. Ez persze nem zárja ki, hogy ugyanezek a boltok pár nap múlva ne kínálják „hatalmas árengedménnyel”, de valójában jóval drágábban ugyanezt a mosógépet.

És ez csak egyetlen termék, amikor beüt az akció, emberek százezrei vesznek majd boldogan és drágábban olyan termékeket, amelyekre nem is biztos, hogy szükségük lenne, ráadásul az árengedmények előtt vagy után olcsóbban is megvásárolhatnának.
Persze el lehet csípni ezt-azt valóban jó áron a Fekete Péntek-akciókban, de hirtelen felindulásból soha ne ugorjunk bele a gigaajánlatokba, mivel a zsebünk bánhatja.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.