Erdély két nagy „arca” a TIFF plakátjain: Mátyás király és Vlad Ţepeş 3D-s szemüvegben nyomják.
Ötszáz év után a kolozsvári TIFF-en „találkozik” igazságos Mátyás és az erdélyi Drakula-mítosz „ihletője”, Vlad Ţepeş. 3D-ben modellezve és 3D-s szemüveggel „felszerelkezve” ők ketten ugyanis a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál „arcai”, a plakát alkotója, Paul Bucovesan pedig a meghirdetett verseny nyertese.
Bár a TIFF-et immár tizenharmadik alkalommal szervezik meg, az idén fordult elő először, hogy az arculat megtervezésére pályázatot hirdettek. Erre bárki jelentkezhetett, korlátlan számú projekttel. A nyerési esélyeket növelte, ha a grafikai terv valamilyen módon utalt Erdélyre, anélkül azonban, hogy a népiesség vagy a horror „elcsépelt elemeihez” nyúltak volna a pályázók. Nos, úgy tűnik, hogy a nyertes, Paul Bucovesan (aki amúgy a kolozsvári művészeti egyetem hallgatója) sikeresen elkerülte ezt a csapdát, és a több mint száz beérkezett munka közül az övét ítélte a legjobbnak a zsűri. „2014-ben a két történelmi személyiséget, Mátyás királyt és Vlad Ţepeşt a film iránti feltételezett szeretetük hozza újra össze. Mátyás mindig is Kolozsvár szimbóluma volt, Vlad Ţepeş pedig az, akivel a leginkább azonosítják Erdélyt, annak ellenére, hogy Havasalföldön uralkodott. A 3D-s modellezés a hagyományosat ötvözi a modernnel, a szemüvegek pedig komikus ellentétbe helyezik a hagyományos és a popkultúrát” – nyilatkozta munkájáról Paul Bucovesan. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált az idén május 30. és június 8. között rendezik meg.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.