És ami a legszebb: egyetlen puskalövés nélkül! Figyelem: újraegyesítő HUMORVESZÉLY!
Az 1918-as Nagy Egyesülés 100. évfordulója nem sok jót hoz a románoknak, viszont annál szebb reményekkel kecsegteti a magyarokat, Erdély igazi urait. Mivel a regátiak 100 év alatt sem voltak képesek Erdélyt telekkönyvezni és betáblázni, a terület visszakerül Magyarországhoz egy, az Egyesülés előtt aláírt szerződés értelmében.
„Megpróbálkoztunk néhányszor a betáblázással. Még egy pár százmillió eurós megvalósíthatósági tanulmány is készült, ám valahol elkallódott, és most újra kellene csinálni. Mi amúgy is az EU-hoz tartozunk, és a határoknak nincs sok értelmük. Mit számít, hogy Brassónál vagy Nagylaknál mutatom meg az útlevelemet egy magyar vámosnak? Az mindegy”, magyarázta Románia külügyminisztere.
Erdély visszatérése Magyarországhoz és a telekkönyv hiánya azonban azt is jelenti, hogy a románok törvényellenes módon bitorolnak minden tulajdont, ezért ezek automatikus módon a magyar állam tulajdonába kerülnek. A magyar állam mindent megtesz annak érdekében, hogy az Erdélyben élő románok jól beilleszkedjenek új hazájukba. „Elküldjük őket Mongóliába, hogy jobban megértsék a magyar népet, és mire visszatérnek, valószínűleg elfelejtenek románul, és sokkal jobban megértik majd egymást a magyarokkal”, magyarázta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.