Piatra Neamț polgármestere valóban nagyot alakított.
Félreértés ne essék: valóban fontos az iskolai infrastruktúra fejlesztése. És igen, az iskolai higiénia egyik alapvető feltétele a jól felszerelt, tiszta vécé. Amely nem az udvaron van, természetesen.
De hogy ezt a jól felszerelt, tiszta vécét miért kell feltétlenül trikolór szalagvágással egybekötött ünnepség keretében megtenni, ez már valamivel homályosabb. Ez történt Piatra Neamț kies városában a múlt héten. Remek dolog történt: felújították, korszerűsítették a város egyik iskolájának leányvécéit. Bravó, helyes! Ám rejtély marad, miért volt szükséges vécéfelavató ünnepséget szervezni, ráadásul szalagvágással: a trikolór szalagot a vécéajtóra akasztották.
Az ünnepélyes vécéavatás szépen lezajlott, a hírek szerint hamarosan a fiúk is kapnak szép, új vécét, de talán azoknak a mellékhelyiségeknek már nem lesz részük szalagos megtiszteltetésben, ugyanis a trikolóros vécéavatást a szájára vette az országos sajtó, és bizony elég kínos kommentárokkal.
Olyannyira kínos helyzet alakult ki, hogy Piatra Neamț polgármestere szükségét érezte egy Facebook-bejegyzést írni vasárnap szent napján, amelyben elismeri, hogy a szervezők kicsit túllőttek a célon, de a sajtó is, amennyiben egyoldalúan mutatta be az eseményeket. Hiszen ahogy a korábbi, témába vágó Facebook-bejegyzésében polgármester úr le is írta, nem csak vécékről van szó abban az iskolában, hanem komoly befektetésekről: osztálytermek felújítása, új bútorzat, térfigyelő kamerarendszer, ilyenek.
Nagy kár, hogy az ominózus bejegyzést, amelyre polgármester úr hivatkozik, nem találtuk meg az elöljáró Facebook-oldalán.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Azt hiszik, csak arról van szó, hogy fűtsünk kevesebbet? Dehogy! A hazai elöljárók ennél sokkal kreatívabbak.
Azt hiszik, csak arról van szó, hogy fűtsünk kevesebbet? Dehogy! A hazai elöljárók ennél sokkal kreatívabbak.
Mert bizony van ilyen a kolozsvári kínálatban. És naná, hogy akadt olyan fesztiválozó, aki élt a lehetőséggel...
Mert bizony van ilyen a kolozsvári kínálatban. És naná, hogy akadt olyan fesztiválozó, aki élt a lehetőséggel...
Igaz, vannak még hibák, de nézzük a nagy egészet. Azt nézzük ebben a pamfletben is, amely nyomokban valóságelemeket tartalmaz.
Igaz, vannak még hibák, de nézzük a nagy egészet. Azt nézzük ebben a pamfletben is, amely nyomokban valóságelemeket tartalmaz.
Bedurrant a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál Kolozsváron. Filmek helyett ezúttal egy pamfletet ajánlunk az Olvasó szíves figyelmébe. Amelynek nyilván semmi köze a valósághoz.
Bedurrant a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál Kolozsváron. Filmek helyett ezúttal egy pamfletet ajánlunk az Olvasó szíves figyelmébe. Amelynek nyilván semmi köze a valósághoz.
Ráadásul ingyenesen! Akkorát bakiztak a pártos posztolók, hogy a bolond áprilisi idő arcára ráfagyott a röhögés.
Ráadásul ingyenesen! Akkorát bakiztak a pártos posztolók, hogy a bolond áprilisi idő arcára ráfagyott a röhögés.
Vonattal beutazni Európát? Csábítóan hangzik. Persze ahhoz előbb ki kell jutni az országból a CFR egyik járatával… Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
Vonattal beutazni Európát? Csábítóan hangzik. Persze ahhoz előbb ki kell jutni az országból a CFR egyik járatával… Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
A Baba Vanga névre hallgató vak bolgár jósnő elhunyt ugyan, ám előre megmondta, mit hoz a jövő.
A Baba Vanga névre hallgató vak bolgár jósnő elhunyt ugyan, ám előre megmondta, mit hoz a jövő.
Figyelem! Ez az írás egy pamflet. Vagyis a rideg valóságban még mindig nincs kormány. De elképzeltük, mi lenne, ha…
Figyelem! Ez az írás egy pamflet. Vagyis a rideg valóságban még mindig nincs kormány. De elképzeltük, mi lenne, ha…
Ez az írás egy pamflet. Ám ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) van némi köze a hazai valósághoz.
Ez az írás egy pamflet. Ám ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) van némi köze a hazai valósághoz.
Mert rendnek kell lenni.