Fürdés helyett kínjukban saját nyomorukon röhögnek a hetek óta melegvíz és fűtés nélkül maradt váradiak.
Az utóbbi hetekben szinte alig volt Nagyváradon olyan városrész, ahol ne lett volna fűtés- vagy melegvízkorlátozás. Az elhúzódó vezetékcserék miatt, gyakorlatilag hetek óta több ezren kényszerülnek alternatív megoldást találni a mindennapi tisztálkodásra. Az ezzel járó bosszúság mellett a Facebook-felhasználók ontják az ezzel kapcsolatos "mémeket", ahogy a fenti, igen kreatív megoldást bemutató kép is igazolja. A Bihon.ro összegyüjtötte a legjobbakat(román nyelven).
Fotó: Facebook/Oradea suntem noi, Drugas Cosmin
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.