Hiába szurkolt már az elnökük is a helyszínen, a törökök eddig csalódást okoztak az Európa-bajnokságon. Mancini csapata viszont menetel, készülhet a nyolcaddöntőre.
A nap továbbjutója: Olaszország. A törökök után a svájciakat is nagyon simán győzte el Rómában az olasz csapat, amely már biztosan ott lesz nyolcaddöntőben. A törököket legyőző Walesnek sem nagyon kell izgulnia. A nap gólja: Locatelli második találata a svájciak ellen. Íme:
A nap csalódása: Törökország. Lényegében már kiesett, bár elméleti esélyei még vannak. A torna legfiatalabb keretével érkező törökök most is képtelenek voltak berúgni helyzeteiket, hiába szurkolt nekik Bakuban Erdogan elnök is. A nap ellentmondásos hőse: Gareth Bale. A walesieket kapitánya adott két remek gólpasszt, viszont csúnyán fölé lőtte a saját maga által kiharcolt büntetőt. A nap balhésai: a törökök. Nehezen viselték a vereséget, 18 faultjuk volt, és a végén kevés hiányzott egy kocsmai verekedéshez. A nap fordulata: Pohjanpalo érvénytelenített gólja. A finn csatár már a 3. percben betalált az oroszoknak, de a videobíró kikockázta, hogy milliméteres lesen volt. Mivel ezen az Eb-n eddig még nem kapott ki az első gólt szerző csapat (pontot is csak Svájc vesztett), ez döntő fordulat volt, mert végül az orosz Mirancsuk lőtt egy szép gólt, alaposan megkavarva a B csoport esélyeit.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Gyorsan elszaladt ez az izgalmakkal teli pár hét, Európa focikirályának koronáztatott Itália, mi pedig számot vetünk az elmúlt 51 meccs tanulságaival és szembenézünk saját jóslatainkkal.

Akárcsak 1996-ban, most sem jött be az angoloknak az akkori Eb szlogenje, A futball hazatér: hiába vezettek már a döntő második percében, a 11-esek most is kifogtak rajtuk, a 25 éve a németek ellen szintén a Wembley-stadionban hibázó Gareth Southgate most nagyon rosszul választotta ki a rúgókat.

Az Európa-bajnokság második elődöntőjének hosszabbítására kifulladtak a dánok, angol–olasz döntő lesz vasárnap este a Wembley-ben.

Hiába játszottak jobban a spanyolok, a tizenegyeseket jobban rúgó Olaszország jutott elsőként az Európa-bajnokság döntőjébe.

Gyorsan közeledik az idei labdarúgó Európa-bajnokság végkifejlete, most megmutathatja, kinek szurkol!

Lassan ismét eltelt két pihenőnap az Európa-bajnokságon, már csak a két izgalmas elődöntő és a döntő van hátra. Mi jó szokásunk szerint összegyűjtöttük a hétvégi meccsek legjeit.

Egy szoros és egy nagyon sima mérkőzéssel zárultak az foci Európa-bajnokság negyeddöntői, Anglia takaréklángon is megnyerte az egyetlen nem a Wembley-ben játszott mérkőzését, míg Dánia egy félidő alatt elintézte a cseheket.

Spanyolország szenvedve, Olaszország a világranglista-vezetőt lefocizva jutott a legjobb négy közé a foci Európa-bajnokságon.

Ismét volt két pihenőnap az Európa-bajnokságon az egyenes kieséses szakasz első és második felvonása közt, péntektől folytatódnak az izgalmak

Úgy tűnik, néha nem számítanak a befektetett százmilliók, a pályán villogó világklasszisok. Németországot az „ősellenség”, Anglia búcsúztatta. Az ukránok meg a svédeket focizták le a gyepről.