Hiába szurkolt már az elnökük is a helyszínen, a törökök eddig csalódást okoztak az Európa-bajnokságon. Mancini csapata viszont menetel, készülhet a nyolcaddöntőre.
A nap továbbjutója: Olaszország. A törökök után a svájciakat is nagyon simán győzte el Rómában az olasz csapat, amely már biztosan ott lesz nyolcaddöntőben. A törököket legyőző Walesnek sem nagyon kell izgulnia.
A nap gólja: Locatelli második találata a svájciak ellen. Íme:
A nap csalódása: Törökország. Lényegében már kiesett, bár elméleti esélyei még vannak. A torna legfiatalabb keretével érkező törökök most is képtelenek voltak berúgni helyzeteiket, hiába szurkolt nekik Bakuban Erdogan elnök is.
A nap ellentmondásos hőse: Gareth Bale. A walesieket kapitánya adott két remek gólpasszt, viszont csúnyán fölé lőtte a saját maga által kiharcolt büntetőt.
A nap balhésai: a törökök. Nehezen viselték a vereséget, 18 faultjuk volt, és a végén kevés hiányzott egy kocsmai verekedéshez.
A nap fordulata: Pohjanpalo érvénytelenített gólja. A finn csatár már a 3. percben betalált az oroszoknak, de a videobíró kikockázta, hogy milliméteres lesen volt. Mivel ezen az Eb-n eddig még nem kapott ki az első gólt szerző csapat (pontot is csak Svájc vesztett), ez döntő fordulat volt, mert végül az orosz Mirancsuk lőtt egy szép gólt, alaposan megkavarva a B csoport esélyeit.
2. forduló, A csoport:
Wales–Törökország 2-0 (Ramsey 42., Roberts 90+5.)
Olaszország–Svájc 3-0 (Locatelli 26., 52., Immobile 89.)
A csoport állása: 1. Olaszország 6 pont, 2. Wales 4, 3. Svájc 1, 4. Törökország 0.
B csoport:
Oroszország–Finnország 1-0 (Mirancsuk 45+2.)
A csoport állása: 1. Belgium 3 pont (3-0), 2. Finnország 3 (1-1), 3. Oroszország 3 (1-3), 4. Dánia 0.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.