A szöveg eredetileg a Mediafaxon jelent meg, még azelőtt, hogy eldőlt volna: Verespatakot felveszik az UNESCO világörökségi listájára.

Az UNESCO ma tűzi napirendre Verespatak ügyét. Mivel nem volt más választása, a román kormány, a kulturális minisztériumon keresztül, elküldte az oly sokáig visszatartott dossziét, amelynek célja, hogy az Erdélyi-szigethegységben található területet, ahol a ciántechnológiás aranykitermelést végezték volna, nyilvánítsák a világörökség UNESCO által védett részévé. Ha ez mégsem történik meg, az kizárólag a koalíciós kormány hibája lesz, mert az jelenti, hogy egy rosszul összeállított dossziét küldtek el, kifejezetten azért, hogy azt viszautasítsák, és ezáltal kipipálhassanak egy, a saját választóik által elvárt kötelezettséget. Személy szerint azt gondolom, hogy függetlenül a döntéstől, Verespatakon a kitermelést nem lehet majd megkezdeni, akár védett területté nyilvánítja az UNESCO, akár nem. Csak az képzelheti, hogy a dolgok másként történhetnek, aki nem ismeri a mócokat.

Traian Băsescu, a Gold Corporation – Gabriel Resources első komoly támogatója

Miért nem történt eddig semmi annak érdekében, hogy Verespatak az UNESCO világörökségi listájára kerüljön? Mert nem akarta az elnök. Nem Iohannis, hanem Băsescu. Iohannis ugyanazt az attitűdöt mások – például a „habozó” Cîțu – háta mögé bújva képviseli. Băsescu azonban egyenes volt, amilyen szokott lenni.

Traian Băsescu 2004-ben nyilvánosan kijelentette, hogy a Gold Corporation – Gabriel Resources verespataki projektjének megvalósítása „becsületbeli kötelesség a Mócvidékkel szemben”. Ugyanazon év októberében Băsescu leszögezte, hogy az arany ciántechnológiás kitermelése, ahogyan azt a Gold Corporation – Gabriel Resources szeretné megvalósítani, „kevésbé romboló”, mint a meddőhányók, illetve a hegyek dinamittal való szétrombolása, ahogyan azt az állami bányavállalat teszi, „amely jelenleg folytatja a kitermelést”.

A folyamat itt nem ért véget. 2004 november 4-én Traian Băsescu, mikor nekiszegezték a kérdést, hogy támogatja-e a Verespatak-projektet, azt nyilatkozta a Ziua napilapnak: „Igen, mert mindmáig senki nem nyújtott alternatívát a térségben élő embereknek.” És ő hol volt mindeközben? Aztán, 2004 október 8-án, egy kolozsvári sajtótájékoztatón, Traian Băsescu nyíltan (még csak nem is félig-meddig) a Verespatak-projekt támogatójának mutatkozott:

„Az általam ismert információk alapján, Verespatak egy szükségszerűség, a projekt értéke és a térségben létrehozott munkahelyek alternatívája miatt. Úgy gondolom, hogy ez egy jó terv, amit érdemes folytatni.”

Traian Băsescu ugyanakkor azt is kijelentette, hogy „könnyelmű” az a megközelítés, miszerint „jobb, ha nem csinálunk semmit”, anélkül, hogy valamilyen gazdasági megoldást ajánlanánk a vidék számára: „A világ számos nagy bankja támogatja és kész finanszírozni a projektet. Jó okunk van azt feltételezni, hogy ezek a bankok nem szállnának be egy olyan projektbe, amellyel kompromittálhatnák magukat.”

Létezik kompromittálás nélküli kompromisszum is, jutalékokkal, apró ajándékokkal

– egy telekkel, házzal és irodával a nagyobbik lánynak, akiből jegyző lett. Vagy hozzájárulással valaki személyes választási kampányához, esetleg valakiéhez a rokonságból vagy a párt számos tagjáéhoz. De a „megvesztegetés láncolatáról”, valamint a titkosszolgálatok részvételéről ebben az ellentmondásos projektben, arról, hogy kicsoda Frank Timiș és ki támogatta őt Romániában, a következő napokban fogok írni.

2005. január 6-án, egy másik interjúban, amelyet az Adevărul napilapnak adott, Traian Băsescu ismételten ezt nyilatkozta a Verespatak-projektről:

„Őszintén, támogatom, realistának és szükségesnek tűnik. Ugyanakkor, miután kijelentettem, hogy a tervet meg kell valósítani, számos ezzel ellentétes visszajelzést kaptam. Ezek érvek nélküli reakciók voltak. Tegnap beszélgettem a Világbank romániai igazgatójával, és tudom, hogy felméréseket végeznek a projekttel kapcsolatban. Nem sietnék kijelenteni, hogy mindenképp meg kell csinálni, meg kell várni, amíg az összes értékelés elkészül. Én azt gondolom, hogy a térség számára ez nem lenne rossz megoldás.”

Ahhoz, hogy megtudjuk, addig már mindent eldöntöttek: 2005 februárjában Traian Băsescu zárt körben kijelentette, hogy „Verespatakot Radu javasolta nekem”. Vagyis Radu Berceanu, akit „Aranyhercegnek” is nevezhetnénk, a „Gold” (corporation) alapján, mert miniszterként 1999-ben ő adott engedélyt a kitermelésre, hozzá vezethető vissza az egész történet. De a projekt teljes történetének nincs most helye itt, később visszatérek rá.

A liberálisok kettős játéka: a Băsescu-örökség

Jelenleg a liberálisok képmutató játékot űznek a Verespatak-üggyel kapcsolatban. Miniszterelnöküket, Florin Cîțut a PNL-ben belüli egykori PDL-s szárny támogatja, akárcsak Klaus Iohannis államelnök, aki ugyanezen a vonalon került a liberálisok élére, majd onnan a Cotroceni-palotába. Vagyis az egykori Demokrata Liberális Párt, amely időközben beleolvadt a Nemzeti Liberális Pártba (vagy inkább fordítva!), volt az egyetlen politikai alakulat, amely jeles képviselői révén támogatta a Gabriel Resources – Gold Corporation ellentmondásos projektjét.

Amikor a civil társadalom és a környékbeli mócok nyomására, 2013. szeptember 19-én létrehozták a Verespatakkal foglalkozó parlamenti különbizottságot (ez a bizottság 2014. június 3-ig „dolgozott”), abban helyet kaptak a PSD, PNL, PC, RMDSZ, PPDD és a kisebbségek képviselői. Traian Băsescu demokrata-liberálisai nem voltak hajlandók tagokat küldeni a bizottságba. Ők most liberálisok. Ugyanazok a Cîțut támogató liberálisok, akik valójában a Gabriel Resources érdekeit képviselik, és arra hivatkoznak, hogy az említett vállalat terve már folyamatban van, ennek következtében pedig

Romániát „kötelezhetik”, hogy ötmilliárd dollár értékű kártérítést fizessen,

ennyit kér ugyanis a vállalat, amiért nem tudta megvalósítani a verespataki kitermelést.

Meg kell említenem még, hogy Adrian Videanu gazdasági miniszter 2009-ben bejelentette, hogy a Verespatak-projekt és a Gold Corporation aranykitermelése részévé vált a Boc-kormány „gazdasági programjának”, Emil Boc pedig pillanatnyilag Florin Cîțu leghangosabb támogatói közé tartozik.

Hagyjuk most azt, hogy ezt a (kétségkívül fenyegető) perspektívát bizonyosságként kezelik. Mert hasonlóan ahhoz, mint Creangánál a sótömb meséjében, a kormányon lévők egy része (a liberálisok) jajgat, hangosan vagy kevésbé hangosan, élükön Cîțu kormányfővel, a kárpótlás miatt.

A Verespatak-dossziét 2017. január 4-én küldte el az UNESCO-nak Corina Șuteu kulturális miniszter, a Cioloș-kormány utolsó napjaiban. 2018 júniusában a Dăncilă-kormány azt kérte George Ivașcu színész révén, gyáván megelőlegezve a pert a Gold Corporationnel, hogy

az UNESCO-bizottság plénumában halasszák el a Verespatak-dosszié tárgyalását.

Kérését elfogadták, azzal a megjegyzéssel, hogy legfennebb három éven belül újra be kell nyújtani a dossziét, másként érvényét veszti. 2020 januárjának utolsó napján Ludovic Orban kormánya újrakezdte a folyamatot az UNESCO-val.

A kormány, amelynek annyi idejébe került, hogy összeállítsa, benyújtsa, majd napirendről visszavonja, az UNESCO-nál őrizteti a dossziét, szigorúan titkosított dokumentumként. Nem volt semmilyen közvita, egyeztetés a civil társadalmommal vagy különböző területek szakértőivel, akik közreműködhettek volna. Ez az első jele annak, hogy Cîțu körül „valami bűzlik Dániában”.

Ezt a feltételezést erősítik a kormányfő hezitálásai is. Miután értesülések kaptak lábra arról, hogy szándékában áll ismét visszavonni a projektet, mint Dăncilă, Cîțu visszakozott, a sajtóosztálya cáfolta az információt. De a hezitálásai nagyon átlátszóak. Ez kiderül a kultuszminiszter, Bogdan Gheorghiu attitűdjéből is.

Ijesztgetés a kártérítésekkel

Bár nem államtitok, a kulturális miniszter még most, a huszonnegyedik órában is elutasítja a Corina Șuteu miniszterségének utolsó napján, 2017-ben benyújtott Verespatak-dosszié nyilvánosságra hozatalát. A dossziét egyébként a törvényes engedélyek és szükséges konzultációk nélkül nyújtották be – kéz alatt, pult alatt. Sőt, múlt hónap közepén Gheorghiu miniszter ezt nyilatkozta egy rádióadónak: „kormányülésen én is megkérdeztem, a miniszterelnök is megkérdezte: rendben, a pénzügyminisztérium szerint ha nem vonjuk vissza a dossziét, ötmilliárdot fizetünk, ha visszavonjuk, egymilliárdot, mert mindenképpen kártérítést kell fizetnünk, azt mondják az ügyvédek”.

De más, nem a kormány által felkért ügyvédek – mint kiderül Mihai Goțiu volt USR-s szenátor állításaiból – más véleményen vannak. Mégpedig azon a véleményen, hogy ez az UNESCO-s folyamat egyben nyomásgyakorlásként is működhet, és jelentősen csökkenti a Gabriel Resources esélyeit egy második pereskedés esetén. Másfelől ott a bizonyosság, hogy a kulturális minisztérium lépései közérdeket védenek a verespataki örökség megóvásával.

Ugyancsak az USR-PLUS említett szenátora állítja, hogy

„a pénzügyminisztérium bizalmas természetű memoranduma, amely Alexandru Nazare volt miniszterhez köthető, azért szivárgott ki a sajtónak, hogy egy utolsó kétségbeesett próbálkozással megakadályozzák Verespatak felvételét az UNESCO világörökségi listájára, alig néhány nappal az UNESCO-bizottság döntése előtt (július 25., vasárnap). Az ijesztgetésre szolgáló dokumentum nagyjából egy hónapja került a kormánykoalíció elé, és Nazare még lemondatásának napján is igyekezett a kormányülés napirendjére tűzni”.

Lényegében, mondja Goțiu, és ez teljesen logikusan hangzik, „azokon az előnyökön túl, amelyet Verespataknak az UNESCO világörökségi listára kerülése jelentene a térség fejlődése és a helyi közösség szempontjából, ez megerősítené Románia pozícióit a washingtoni perben, semmissé téve a Gabriel Resources – Gold Corporation által alkalmazott ügyvédek érveinek egy részét a bíróság előtt”.

Így állnak a dolgok. A Verespatak-dosszié elfogadása vagy elutasítása a lakmuszpapír szerepét tölti be, amely megmutatja, a liberálisok milyen százalékban maradtak „băsisták” (Băsescu volt államelnök hívei – szerk. megj.), mint ahogy a kormányzás erejét is világossá teszi. Mert az USR-PLUS még csak rejtve vagy félszájjal sem támogathatja ezt a projektet. Ha ez megtörténne és kitudódna, az magának a létezésének a legitimitását kérdőjelezné meg. Hasonlóképpen,

az RMDSZ sem engedheti meg magának a hezitálást ezügyben, ha még szeretne szóba állni Orbán Viktor kormányával.

A Verespatak-dosszié elfogadásán vagy elutasításán áll vagy bukik a Cîțu-kormány további léte: kell ennél jobb ürügy az USR-PLUS-nak a kormánykoalícióból való kilépésre, ha a miniszterük, Ghinea helyreállítási tervét ismét elkaszálják?

A Cîțu-kormány hozzáállása több mint habozó. Mi több, az Erdélyi-szigethegység legfőbb védelmezője, tekintettel a 90-es évek végi tiszai ciánszennyezésre, amelyet ugyanaz a vállalat okozott, mint amelyik a verespataki kitermelést végezné, és amelyet Bukarest hebegés-habogása csak bátorít, nem Románia kormánya, hanem a budapesti kormányzat.