// 2026. április 8., szerda // Dénes
Puff neki

Ünneprontó magyarellenes nemzetféltők, szüleiket hazaváró gyerekek, korrupt fül-orr-gégész – hírmix

// HIRDETÉS

Novák Katalin köztársasági elnök részvételével Kölcsey-szobrot avattak Nagykárolyban. Nézzük át, mi minden történt ezen a szerdai napon.

Nagykárolyban mélyrománkodtak a magyarellenes nemzetféltők

Utaztak egy kiadósat a szélsőségesen nacionalista Nemzet Útja (Calea neamului) elnevezésű szervezet hívei, élen Mihai Târnoveanuval, hogy Nagykárolyban kifütyüljék Novák Katalin köztársasági elnököt, aki Kölcsey Ferenc szobrának avatóünnepségére érkezett a partiumi városba. Amikor a magyar köztársasági elnök a nagykárolyi polgármesteri hivatalhoz érkezett, a tüntetők csoportja azt skandálta, hogy „Éljen és virágozzon Moldva, Erdély és Havasalföld”, de zúgott az „Erdély román föld” is, miközben a közelben felszerelt hangszórókból magyar dalok szóltak. Az Agerpres szerint a tiltakozókat az zavarta, hogy a magyar köztársasági elnök nem hivatalos látogatáson tartózkodik Romániában, de persze azt is kifogásolják, hogy túl sok magyar személyiségnek emeltek szobrot Nagykárolyban.

Korszerű, vagány hadserege lesz Romániának, de nem holnap s nem is holnapután

A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), mint tudjuk, a keddi ülésén döntött az F-35-ös amerikai vadászrepülőgépek beszerzéséről, aztán a román hadsereg vezérkari főnöke, Daniel Petrescu ma gyorsan tisztázta, hogy ez nem mostanában lesz, Románia csak 2030 után fog ilyesmivel foglalkozni.

A védelmi minisztérium ma újabb bevásárlást jelentett be: tengeralattjárók és aknászhajók beszerzéséhez, illetve rakétahordozó hadihajók korszerűsítéséhez kérte a parlament előzetes jóváhagyását. A beszerzések jóváhagyásáról a parlament két házának együttes plénuma fog dönteni. Ezúttal sem kell arra gondolni, hogy ebből holnap vagy holnapután lesz valami: a jóváhagyásra beterjesztett eszközbeszerzési programok célja a hadsereg 2040-ig tervezett korszerűsítése. Mert az egyenruhások szeretnek tervezni.

Több tízezer gyerek várja haza a külföldön dolgozó szüleit

Újabb felméréssel jött ki a Mentsétek meg a gyermekeket elnevezésű jogvédelmi szervezet, mely szerint Romániában 21 ezer kiskorúnak mindkét szülője külföldön dolgozik, és csaknem 74 ezer kiskorút csak egy szülő nevel, a másik pedig külföldön vállal munkát. Ezek már így is elgondolkodtató számok, a civil szervezet azonban jelezte, ezek csak a hivatalos adatok, és egyáltalán nem tükrözik a valóságot, a rokoni felügyelet alatt hagyott romániai kiskorúak száma sokkal nagyobb. A felmérés arra is kitér, hogy a külföldön munkát vállaló szülők 41 százaléka kijelentette, nem áll szándékában visszatérni Romániába, legtöbben nyilván a munkakörülmények és a bérezés javulását várják.

Na végre: egy honatya kitalálta, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a vádlottak elhagyják az országot

Mint ismeretes, Romániában a legfelsőbb szinteken is sportot űznek abból a különböző bűncselekményekkel vádolt főmuftik, hogy ítélethirdetés előtt lelépnek az országból – a „jelenség” évek óta tart –, de épkézláb javaslat nem nagyon született arra, hogy ezt miként lehetne megakadályozni. Egészen eddig: Stelian Ion, az USR képviselője módosító indítványt nyújtott be annak megakadályozására, hogy a vádlottak elhagyják az országot és ezzel kivonják magukat a büntetés végrehajtása alól. A javaslat meghosszabbítaná a büntetőper ideje alatt alkalmazható bűnügyi felügyelet lehetséges időtartamát.

Legutóbb Ionel Arsene, a Neamţ megyei tanács elnöke pattant meg az országból, akit befolyással való üzérkedés miatt jogerősen hat év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. A bírósági döntés után persze nem találták, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül a politikus megunta a bujkálást, és az olaszországi Bariban feladta magát.

Fülön csíptek egy korrupt fül-orr-gégészt a rendőrök

A buzăui CFR-kórház egyik fül-orr-gégész szakorvosáról van szó – aki a megye egyik legismertebb szakemberének számít –, akit hálapénz elfogadása miatt vettek őrizetbe szerdán a korrupcióellenes főosztály (DGA) rendőrei. Az orvost egy nő jelentette fel, akinek a fia műtétre várt, a fehér köpenyes azonban 1500 lejt kért a szülőtől, hogy a beavatkozást elvégezze. Csak hát a feljelentés nyomán a DGA megérkezett a boríték átadására, így a tetten érés össze is jött, az orvos pedig már házi őrizetben várja az újabb izgalmakat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro