// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Úgy néz ki, a végén még tényleg elkezdhetik építeni a kolozsvári metrót

// HIRDETÉS

A közlekedési miniszter bejelentette, hogy aláírták a finanszírozási szerződést.

Sokan fogadták kétkedéssel, hogy megvalósulhatnak-e a kolozsvári metró megépítésére vonatkozó nagyszabású tervek – most azonban úgy néz ki, hogy előbb-utóbb tényleg megejthetik az első kapavágást.

Pénz legalábbis lesz rá.

Sorin Grindeanu közlekedési miniszter csütörtökön este jelentette be, hogy aláírták a projekt finanszírozásáról szóló szerződést, amelyet

az elmúlt 30 év legnagyobb szabású ilyen dokumentumának nevezett.

A szerződés értelmében

13,69 milliárd lejt – ebből 1,48 milliárd az uniós helyreállítási terv révén érkezik – szánnak a kolozsvári metró két szakaszban történő megépítésére.

A rendelkezésre álló összegből meg kell tervezni, meg kell építeni és fel kell szerelni a 21,03 kilométer hosszú, az elővárosokra is kiterjedő vonalhálózatot, a 19 állomást és a kocsiszínt.

Az első, 9,16 kilométeres szakaszon kilenc állomást építenek ki, és a kocsiszín is megépül.

A metróállomásoknak már nevük is van – az első szakasz a Szűz Mária és az Egyesült Európa neveket viselő állomások között épül majd ki.

Az újjáépítési programból finanszírozott munkálatokat 2026 augusztus végéig kell befejezni.

A második ütemben a Mócföld és a Szűz Mária állomások között, hét állomást magában foglaló, illetve a Mărăști tér és a Munka sugárút közötti, három megállós vonalszakasz épül meg, összesen 11,87 kilométeres hosszúságban.

Már ha semmi nem jön közbe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro