Trianon és Magyarország hozzáállása 100 év után (I.)

A román stratégák szerint a romániai magyar közösség, pardon, magyar nemzetiségű román állampolgárok közössége nem hajlandó integrálódni a román társadalomba, és ezért Magyarország a hibás.

Hirdetés
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalán megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A tavalyi elnökválasztás első fordulós eredményeinek bejelentése után a Románia Parlamentjében képviselettel rendelkező főbb pártok vezetői nyilatkozatokat tettek. Az egyiket érdemes alaposabban megvizsgálni, mert egy sor olyan elemet domborít ki, melyek vegyértékeik révén a román állampolgárok jelentős részének érzékenységeit érintik. (A LARICS az elsősorban magyar- és Magyarország-ellenes információs hadviseléssel foglalkozó Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratórium román nevéből alkotott betűszó – a szerk.).

Az RMDSZ vezetője, Kelemen Hunor azt sugallta, hogy a kampány alatt

egyetlen jelölt sem szólította meg a magyar kisebbséget,

nem kínált fejlesztési és társadalmi kohéziót elmélyítő távlatot annak a térségnek, ahol a polgárok eltérő etnikai származással rendelkeznek, ami arra a döntésre késztette a párt vezetőségét, hogy „a magyarok egyik jelölt mellett sem fognak kampányolni. Bízunk választóink bölcsességében. Arra biztatjuk őket, hogy menjenek szavazni és döntsenek bölcsen”.

A Központi Választási Iroda (BEC) honlapján a következő adatokat lehet találni: az első fordulóban Kovászna megyében 37,02 százalékos, Hargitában 42,32 százalékos volt a részvételi arány, országosan a legalacsonyabbak között, ami ahhoz a következtetéshez vezet, hogy az ezen választói kategória specifikus elemeinek mellőzése arra készteti, részben, hogy ne fejezze ki politikai opcióját, az pedig nem volt meggyőző érv, hogy az utolsó fordulóba is bejutott egyik jelölt egy számbelileg alacsonyabb rendű etnikai kategóriából származik. Ez nem új keletű jelenség, azért pedig, hogy miként fogadják a román politikusok üzeneteit, elsősorban ők a hibásak. A magyar ügyet gyakorlatilag egyáltalán nem érintették, bár egyre nyilvánvalóbb, hogy a magyar kisebbség politikailag lekapcsolódik a román társadalomról. Budapest válik céllá, nem Bukarest.

A magyar kisebbséget abban támogatják, hogy NE integrálódjon

Az idők folyamán kerülték azon jellegzetességek kérdéskörének érintését, melyekkel a többségétől eltérő etnikai származású román állampolgárok rendelkeznek, az pedig, hogy a politikai diskurzus a Mi-Ti konstrukció körül forgott, csak tovább mélyítette az antagonizmusokat. Persze, e kisebbségek különböző szintű vezetői valójában nem az integrálódást célozták meg, tekintettel azokra a Parlamentben beterjesztett vitatott tervezetekre, melyek a csoportidentitás gondolatát (kulturális és területi autonómia) próbálják meg elfogadtatni/formalizálni:

* az RMDSZ javaslata a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvényre – 1993;

* a Székelyföld autonómia-statútumára vonatkozó törvénytervezet – 2004 és 2005;

* a 2019-es törvénytervezet az 1918. december 1-i gyulafehérvári nemzetgyűlés határozatának III. 1. alpontjának – torzított értelmezésű – végrehajtásáról;

* a Budapest felől törvényhozási úton folyamatosan érkező támogatás (a magyar törvényhozás által 2001. június 19-én elfogadott törvény a szomszédos országokban élő magyarokról);

* a magyarországi befektetések behatolása a fő tevékenységi területekre – a kárpát-medencei infrastruktúra, művelődés, gazdaság, sport –, azzal a céllal, hogy a magyar kisebbségeket közvetlenül Budapesttel kössék össze és lekapcsolják a befogadó országokról;

* a magyar hivatalosságok, köztük Magyarország Parlamentje külügyi bizottságának elnöke, Németh Zsolt gyakori kijelentései, melyek a történelmi nézetkülönbségek felszítását jelentik és felerősítik a magyar történelmi narratívában olyannyira jelenlévő „elhagyatottsági tudatot”;

* a magyar etnikumúak ideológiai leigázása a két világháború közötti időszakra jellemző diskurzusokkal, mely jelenség Orbán Viktor hatalomra kerülésével vált hangsúlyossá és a 2012. január 1-én elfogadott alkotmány hatályba lépése után fokozódott, amit 9 nap alatt, parlamenti vita és népszavazás nélkül fogadtak el.

A zömmel magyar etnikumúak által lakott Gyergyóditró község esete emblematikus arra a hatásra vonatkozóan, amely abból fakad, hogy a romániai magyarok rákapcsolódnak a budapesti propagandára.

A magyar szeparatizmus „európaiasítása” – „Minority SafePack”

A megközelítések az Európai Unióhoz való csatlakozással új dimenziót kaptak: a jelenség kilépett az állami keretből. A kisebbségi jogok több hirdetője az EU mechanizmusait használta fel projektjei érvényesítésére, melyek a legtöbbször éppenséggel ellentétesek a tagállami és európai jogrenddel.

Hirdetés

Ezek közül kettő érdemel elemzést, mert intenzíven népszerűsítették őket a magyar etnikumúak körében és Románia megtámadta azokat az Európai Unió Bíróságán és az EU Törvényszékén. Ugyanakkor ebben a kontextusban releváns, hogy a nemzetközi színtéren nem alakult ki konszenzus a nemzet etnikai vagy polgári értelmezéséről, mivel a határkijelölések nem egységes gyakorlata precedenst kínál az új mozgalmaknak, melyek célja az autonómia és azután az elszakadás. Precedenst az európai struktúrák is kínálnak, melyek – Jugoszlávia felbomlása esetében – eltérő megközelítéssel álltak elő, a nemzetközi határoknak az államon belüli volt közigazgatási határok alapján történő kijelölését támogatva. A második projekt, lehetséges alkalmazása következményeként, a fentebbiek kategóriájába tartozó mozgalmakat alakíthatna ki, ezért részletesebben kell majd rá kitérni.

Az Európai Unió támogatja a polgárok aktív részvételét

azoknak a gondoknak a megoldásában, melyekkel szembesülnek. E szemszögből nézve „az EU-szerződés szerint egy európai polgári kezdeményezés, az ICE (hasonló a Románia alkotmánya 74. cikk (1) bekezdésében szereplő állampolgári törvénykezdeményezéshez) keretében az Unió legalább egymillió polgára, akik a tagállamok negyedében élnek, kezdeményezésben felkérhetik a Bizottságot arra, hogy javasolja az Unió törvényhozójának egy jogszabály elfogadását a szerződések végrehajtása céljából. A kezdeményezőknek a szükséges aláírások összegyűjtésének megkezdése előtt iktatniuk kell azt a Bizottságnál, mely megvizsgálja tárgyát és céljait. A Bizottság megtagadhatja az iktatását, többek között akkor, amikor ez utóbbi tárgya nyilvánvalóan kívül van a hatáskörén”.

Az alábbiakban csak néhány elemet ismeretetek, melyek felhívták a figyelmet az első kezdeményező projekt esetében: az EU Törvényszék 2013. július 15-i 120/2019. sz. sajtóközleménye szerint egy állampolgári bizottság bemutatott a Bizottságnak egy „Minority SafePack – One million signatures for diversity in Europe” című ICE-javaslatot. Ez a kezdeményezés arra kívánja felkérni az EU-t, hogy egy sor jogszabály elfogadásával javítsa a bizonyos nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét és szilárdítsa meg a kulturális és nyelvi sokszínűségét az EU-ban. A kezdeményezők bizottságának tagja Hans Heinrich Hansen (Dánia), Kelemen Hunor (Románia), Karl Heinz Lambertz (Belgium), Jannewietske Annie De Vries (Hollandia), Valentin Inzko (Ausztria) és Alois Durnwalder (Olaszország) és Anke Spoorendonk (Németország).

A Bizottság 2013. szeptember 13-i döntésével megtagadta az ICE-javaslat iktatását arra hivatkozva, hogy az nyilvánvalóan kívül van a hatáskörén. Az RMDSZ-t ezt politikai döntésnek minősítette.

Később „az európai polgári kezdeményezés szervezői az EU Törvényszékén támadták meg a Bizottság döntését, mely 2017. február 3-i határozatában azzal az indokkal semmisítette meg a döntést, hogy a Bizottság nem teljesítette az indokolási kötelezettségét”. A határozat elolvasásakor megfigyelhető, hogy

a kezdeményezőket csak Magyarország támogatta,

közbeavatkozó minőségben, holott más európai államokból származnak, amely államok támogathatták volna az ügyet, amennyiben jótékony hatásúnak tartották volna. A kezdeményezés iktatásának elutasítására vonatkozó döntésének fenntartásában a Bizottságot Románia és a Szlovák Köztársaság támogatta (a magyar közösség mindkettő területén erős mozgalmakkal rendelkezik). Az, hogy mennyire fontos a per mindkét fél számára, 2014-ben nyert bizonyítást, amikor Kelemen Hunor, akkoriban művelődési miniszter, azzal az indokkal mondott le, hogy „nem lehetek egyszerre tagja a kormánynak is és a per kezdeményezőinek”. Úgy döntött, hogy nem a kormány oldalán áll. Ezt úgy lehetne értékelni, hogy az általa képviselt párt akkori napirendje ebben az ügyben nem esett egybe Románia Kormánya, mint egész napirendjével.

A Bizottság a Törvényszék határozata nyomán 2017. március 29-i döntésével részlegesen iktatta a kezdeményezést, ami arra sarkallta Romániát, hogy a bizottsági döntés megsemmisítését követelje, amit elutasítottak.

A kezdeményezés hivatalos oldala szerint összesen 1 320 000 aláírást gyűjtöttek össze 11 országból: a legtöbb Magyarországról (527 687), Romániából (254 817), Olaszországból (78 396), Szlovákiából (63 272) érkezett. A folyamatot a minority-safepack.eu honlapon lehet figyelemmel kísérni.

A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitását védő mechanizmusok megerősítésére irányuló óhaj érthető, tekintettel az európai térségben létező nagy különbségekre a bánásmódok terén, melyek az adekvát és e személyek valódi igényeit teljesítő lépések meghatározásától egészen magának a kisebbség elismeréséig terjednek. A tagállamok végrehajtási rendszereiben vannak hiányosságok és még azok is, melyek a kérdést elfogadhatóan kezelik törvényhozási szinten, vagyis bánásmódbeli egyenlőséget vezettek be, a legtöbbször megfeledkeznek arról, hogy a jogi elemek átültetése a gyakorlatba aktív lépéseket igényel, nemcsak szóbelieket. E szemszögből nézve, a kisebbségek kérdéskörét érdemes megvitatni és többek között az Ukrajnában, Szerbiában vagy más államokban élő

román történelmi közösségekkel kapcsolatosan érdeklődést kellene mutatni

(érdekes, hogy a szerző ebben az esetben nem a „többségtől eltérő etnikai származású”, vagy „román származású ukrán/szerb állampolgár” kifejezéseket használja, hanem a jelző nélküli „román” kifejezést – a szerk.). Ugyanakkor a volt határon túli románokért felelős miniszter 2019 júliusában azt nyilatkozta, hogy „5,6 millió román él a diaszpórában”. Az elnökválasztás második fordulójának 944 077 fős részvételi számát számításba véve, akik esetében kijelenthető, hogy a legszorosabban kötődnek a romániai politikai helyzethez és ebből következően a legnagyobb eséllyel térhetnek majd vissza az országba, arra a következtetésre lehet jutni, hogy rendkívül nagy azoknak a román állampolgároknak a száma, akik a határokon kívül fognak maradni. Ők nem tartoznak a nemzetközi kisebbségvédelmi szabályozások hatálya alá, melyek közül a Keretegyezmény a legfontosabb. De még az Egyezmény is tartalmaz működési hiányosságokat: nem határozza meg, mit kell nemzeti kisebbség alatt érteni, ami lehetővé tette az aláíró államok számára, hogy fenntartásokat és nyilatkozatokat fogalmazzanak meg, azt az utat követve, hogy preferenciális módon soroltak be a kisebbségek csoportjába bizonyos etnikai kategóriákat. A határon túli románok identitárius elemeit más normák keretében közelítik meg, az ezekhez tartozó mechanizmus által biztosított védelem hiányos és nem felel meg kielégítő módon a jelenlegi helyzetnek. Kisebbségekként ismernek el történelmi gyökerekkel rendelkező, néhány ezer főt számláló csoportokat, olyanok rovására, melyek a harmadik nemzedékhez jutva is aktívan kifejezik abbeli óhajukat, hogy más államban éljenek, mint ami a származási országuk, ugyanakkor viszont ragaszkodnak azon értékek iránt, melyekkel elődeik azonosultak. Ezek a csoportok több százezer főt számlálnak, az olaszországiak esetében az egymilliót is meghaladják.

Miért nem európai Budapest megközelítése?

Csakis ártalmas lehet, ahogyan Magyarország a nemzeti kisebbségek témáját kezelni akarja. Ezen személyek identitásának megóvása nem cél a magyar állam számára, hanem egy eszköz a szent korona volt területei térségében lévő befolyás és források megszerzésére, melyek az első világháború végén más államok részévé váltak. Románia azzal, hogy csak reagál erre a témára és kerüli egy másfajta megközelítés javasolását, elszalasztja az alkalmat, hogy nyílt párbeszédet építsen fel azon személyek identitása valódi védelmének nagyobb témájáról, akik az ország határain túl fejtik ki a tevékenységüket, vagy döntöttek a letelepedés mellett.

Magyarország politikája nemcsak a szomszédos államokat destabilizálhatja, hanem az Európai Unió egész térségét, ahogy az a második kezdeményezésből kikövetkeztethető.

(folytatjuk)

A szerző az Internship Larics program és a jászvásári (Iaşi) Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetem végzettje.

Hirdetés