A pénz iránti mohóság nem ismer sem határokat, sem a természet vagy a társadalom iránti felelősségérzetet: újabb cég bukott le azzal, hogy válogatás nélkül hoz be szemetet Olaszországból, mintha az országban nem lenne így is elég belőle.
Az európai jogszabályok lehetővé teszik, hogy a tagállamok szemetet importáljanak/exportáljanak, az az egyedüli kikötés, hogy az áru újrahasznosításra kerüljön.
Olvasson még:
Mindegyik állam saját jól felfogott érdeke, hogy ellenőrizze, mi történik végül a szeméttel,
mert ha nem teszi, akkor egyszer csak azt vesszük észre, hogy külföldről érkezett szemétbálák rohadnak a földeken.
A környezetvédelmi hatóságok nem mindig vannak résen, végül hová kerülnek a földön, vízen, néha levegőben szállított rakományok, de a Bihar megyei környezetvédelmi őrség ezúttal lebuktatott egy céget, mely 189 tonnányi szemétbálát „parkoltatott” a Nagyváradtól mintegy negyven kilométerre található Szentjobb településen.
A textilből, műanyagból és gumiabroncsból álló bálák 2021. február 4 – március 27. között, tíz kamionnal érkeztek az országba,
egyenesen Olaszországból. A cég szentjobbi telephelyén pakolták le a rakományt. A környezetvédelmi őrség megállapítása szerint 23 400 kiló textilről és 166 327 kiló műanyagról és gumiról van szó.
Az egyébként szintén olasz cég vezetője azt mondta a felügyelőknek, hogy értékesítési szándékkal importálta a szemetet, de ez aligha hihető tekintettel arra, hogy egyetlen olyan eszközzel nem rendelkeznek, mellyel ez a típusú szemét újrahasznosítható lenne. A hatóságok értesítették az ügyészeket, akik megállapítják,
milyen törvények sérültek, és kik vonhatóak felelősségre ezért.
Nem ez az első alkalom, amikor Bihar megyében Olaszországból származó illegális szemétbálákat találtak: egy éve két különböző cég bukott le, összesen 700 tonna szeméttel. Akkor Köröskisjenő és Rév volt érintett. Előordult már, hogy a pataréti szeméttelepen is olasz felirattal ellátott szemétre bukkantak, ahová a szemtanúk szerint 2019 szeptembere óta szállítanak (és égetnek) olasz szemetet.
A szemétbiznisz mögött mind a romániai, mind az olaszországi sajtó az olasz maffiát látják körvonalazódni.