Mert a doktori cím – amit egyes vádak szerint plágium útján szerzett – nem csupán a dicsőséggel jár.
Bár az önmagában is súlyos, ha valaki plágium útján szerez doktori címet, azonban nem csupán azért visszás a helyzet, mert lejáratja önmagát, hanem azért is, mert egy doktori diploma egész szép összeget hozhat a birtokosának.
Mindez annak nyomán vált ismét érdekessé, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnököt azzal vádolta meg egy tényfeltáró portál, hogy hadtudományi témájú doktori disszertációjából 42 oldalt más művekből másolt a forrás feltüntetése nélkül.
Mindaddig, amíg be nem bizonyosodik, hogy a vádak igazak, Ciucă ártatlannak minősül, ugyanakkor nem mellékes, hogy mennyi pénzt hozott a konyhára a doktori cím.
Ciucă 2003-ban védte meg a doktori disszertációját, vagyis az azóta eltelt időszakban szinte folyamatosan jött a pénz.
Egy 1998-as törvény ugyanis arról rendelkezett, hogy a hivatásos katonák zsoldjuk vagy fizetésük 15 százalékának megfelelő összeget kapjanak pótlékként abban az esetben, ha doktori címmel rendelkeznek. Ezt 2016-ban módosították, akkor a minimálbér 50 százalékában állapították meg a pótlék összegét.
A rendelkezésre álló adatok alapján így is elmondható, hogy Ciucă a törvény kiemelt kedvezményezettjének bizonyult, még úgy is, hogy az összegek hozzávetőlegesek.
A tartalékos négycsillagos tábornok esetében problémát okoz, hogy csak 2008-tól állnak rendelkezésre a vagyonbevallásai, azonban feltételezhető, hogy a 2003 és 2008 közötti időszakban is kapta a pótlékot.
Ciucă a szóban forgó időszakban egy katonai egység parancsnokaként, vezérkari főnökként, majd szenátorként és miniszterként is tevékenykedett.
A 2008 és 2016 közötti vagyonbevallásai alapján abban az időszakban összesen 780 000 lejnyi nettó jövedelemre tett szert, ami nagyjából 1 300 000 lej bruttónak felel meg.
Ez azért fontos, mert a 15 százalékos doktori pótlékot a bruttó jövedelem alapján számolták ki.
Vagyis ebben az esetben
De ha csak a bruttó összeg felét nézzük, akkor is 85 000 lejt kaphatott.
2017-től hatályba lépett a módosítás, amely szerint a doktori pótlék a mindenkori minimálbér 50 százalékának felel meg. A jogszabály ugyanakkor azt is tartalmazza, hogy a közhivatalt betöltő személyek nem jogosultak a pótlékra. Mivel pedig Ciucă akkoriban vezérkari főnök volt, vélhetően már nem kapta az összeget.
De azért már addig is szép summa ütötte a markát.
Hogy jogosan vagy jogtalanul, az vélhetően eldől, miután a nemzetvédelmi egyetem etikai bizottsága kivizsgálja a plágiumügyet.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.