Stratégia ide, papíron lebegtetett tervek oda, az oltáskampány legnehezebb szakaszában csigalassúsággal kerekednek a számok felfele, s a járványügyi szakértők már többször jelezték: ez később sem lesz másképp, ha a kormány nem lesz annyira tökös, hogy bedobja a munkahelyi zöld igazolást.
Így most, 13 hónappal a kampányrajt után azt lehet felmutatni, hogy az országban már több mint nyolcmillióan kaptak legalább egy oltást – egészen pontosan 8 000 810-en –, ez pedig 41 százalékos teljesítményt jelent, ami továbbra is a második leggyengébb az EU-ban.
Olvasson még:
Nézzünk még pár fontosabb adatot:
- 7 895 172-en túl vannak mindkét dózison;
- 2 163 948-an pedig már megkapták a harmadik oltást is;
- 16 101 080 dózist használtak el a kampányrajt óta;
Egyébként az év eleje óta sem beszélhetünk tömegjelenetekről az oltópontoknál. Az elmúlt 24 órában is 25 905-en oltakoztak, közülük 6854-en kértek először vakcinát – mindkét szám rekordnak számít 2022-ben.