Két településen is elindult az akció.
A Fehér megyei Oláhrákos és a Botoșani megye Păltiniș hasonló cipőben jár: az utóbbi években a fiatalok a városok vagy a külföldi lehetőségek vonzására egyre nagyobb számban hagyják el mindkét települést, így azok lassan elnéptelenednek, egyre több az üresen álló szellemház. Az orosz invázió elől Romániába menekülő ukrán állampolgároknak viszont ez jó hír, mert mindkét településen ingyen kaphatnak lakhelyet.
Oláhrákos a legutóbbi népszámlálás adatai szerint mindössze hat állandó lakossal rendelkezik. Egy fiatalember – aki több évig Amerikában dolgozott – felújított 12-őt az üresen álló házak közül, és most a helyi hatóságokkal közösen Ukrajnából érkezett menekülteknek ajánlja fel őket ingyen.
Két ukrán nő már be is költözött, egyikük pedig a számára oly kedves lovait is magával hozta. Mindketten nagyon hálásak a felajánlásért, és nagyon örülnek a csendnek és a nyugalomnak a háborús zűrzavar után.
Păltiniș polgármestere a település lakóinak beleegyezésével mindjárt 200 gazdátlan házat ajánlott fel a menekülteknek telekkel együtt. A házakat akár végleg odaadják ingyen, az egyetlen feltétel, hogy a jelentkezők gazdálkodó emberek legyenek, akik tudnak is mit kezdeni a felkínált javakkal, karbantartják, fejlesztik a gazdaságokat.
Hogy az így beköltöző ukránok csak ideiglenesen használják ki a felkínált lehetőséget, vagy végleg itt maradnak, az a jövő zenéje, de mindenképpen szép gesztus ez a felajánlás.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.