Szegény caracali rémnek nem ízlik a börtönkoszt :(

Gheorghe Dincă szembesült a büntetés-végrehajtásban uralkodó állapotokkal és nagyon nem tetszik neki a dolog.

Hirdetés

A caracali rém néven elhíresült Gheorghe Dincă, aki két tinédzser lány hidegvérű meggyilkolását is beismerte, a jelek szerint igazi papírkutya.

Miután ugyanis még júliusban előzetes letartóztatásba helyezték, rájött, hogy börtönben lenni tulajdonképpen szar.

Nos, igényes, két gyilkossággal alaposan gyanúsítható barátunk rögtön tollat is ragadott, és elárasztotta panaszlevelekkel a fogda postaládáját.

Ezek egyikében arra panaszkodik, hogy az étel, amelyet az adófizetők jóvoltából kap, savanyú.

Az sem tetszik neki, hogy nem cserélik elég gyakran az ágyneműjét.

Hirdetés

Azt meg pláne rühelli, hogy a többi őrizetes állandóan zrikálja, szidják, a smasszerek pedig nem védik meg.

Ezért a 66 éves férfi azzal fenyegetőzik, hogy a továbbiakban nem működik együtt a nyomozó hatóságokkal.

Mint megírtuk, Dincă beismerte, hogy nyáron meggyilkolta a 15 éves Alexandra Măceșanut, majd a maradványait elégette. Hasonlóan jár el még áprilisban a 18 éves Luiza Melencu esetében is.

Hirdetés