// 2025. július 19., szombat // Emília
vegyesen

Szabad lesz a „magyar húsvét” a diákoknak, a kormány felszámolná a maszek autójavításokat – hírmix

// HIRDETÉS

Temesvár pedig hiába fenyegetőzött forradalommal, a PNL akkor is összefog a PSD-vel

Alin Nica hiába fenyegetőzött, Brassó mellett Temesváron is összefog a pártja a PSD-vel

Bár Alin Nica, a PNL Temes megyei szervezetének elnöke már a múlt hét végén forradalmat emlegetett, ha a bukaresti csúcsvezetés mégis úgy dönt, hogy az ő megyéjében is közösködik a PSD-vel a helyi önkormányzati választások tekintetében, a bukaresti csúcsvezetést ez nemigen hatotta meg. Hétfőn ugyanis a fejesek szépen megegyeztek abban, hogy valóban közös jelöltlistával mennek neki a választásoknak azokon a megyeszékhelyeken, ahol jelenleg USR-s polgármester az úr, mint Temesvár, Brassó és Bákó. Szintén közös jelöltek lesznek Bukarest 1., 2. és 5. kerületében. A jelenleg „magyar kézben” lévő megyeszékhelyek (Szatmár és Marosvásárhely) is szúrják az urak szemét, itt is elképzelhető, hogy közös jelölteket állítanak, de konkrét döntés még nem született. Brassóban és Temesváron is a PNL adhatja egyébként a polgármesterjelöltet, utóbbi esetben azonban ez azzal jár, hogy a PSD megyei elnöke, Alfred Simonis jelentkezhet be a Temes megyei tanács élére. Jelenleg ott éppen Alin Nica a tanácselnök, így nem véletlen, hogy megsértődött, amiért holmi politikai háttéralkuk miatt ki akarják húzni alóla a kényelmes bársonyszéket. A hírre azonnal reagált is a Facebook-oldalán. Szerinte az egyes egyének érdekei a pártérdek fölé kerekedtek, Bukarest pedig figyelmen kívül hagyta a temesvári liberálisok akaratát (hiszen egyhangúlag ellenezték a közös jelöltindítást). Mint mondta Temesvár és Temes megye mindig is jobboldali volt, „kommunista nosztalgia nélkül”, így a választók meg fogják bosszulni a felelőtlen lépést.

Nincs több autójavítás a blokk mögött: változhatnak a kártérítési szabályok

A szenátus elfogadott egy sor módosító javaslatot a kötelező gépjármű-biztosításokkal (RCA) és a kártérítések kifizetésével kapcsolatban. Eszerint saját kezűleg, illetve az ezermester szomszéd segítségével végzett javításokra a biztosítók maximum 400 eurónak (mintegy 2000 lej), vagyis a nettó minimálbér értékének megfelelő összeget fizethetnek ki előlegként az igénylőnek, az ennél komolyabb károkat csakis erre szakosodott szerelőműhelyekben lehet helyrehozni. A módosítás beterjesztői ezzel a blokk mögötti szereléseket, illetve a feketén történő javításokat akarják felszámolni. A biztosítók képviselői szerint azonban ez alapjában véve elhibázott lépés lenne, már csak azért is, mert sokan nem kívánják megjavítani a balesetben megsérült autójukat, ám nekik mégis igazolniuk kell majd a módosítások fényében a javítás tényét, még akkor is, ha egyébként nem jogosultak kártérítésre. A módosításokat egyelőre csak a szenátus fogadta el, így még nem léptek jogerőre.

Szabad lesz a „magyar húsvét” a diákoknak

A húsvétot a római katolikus, illetve protestáns rendtartás szerint ünneplő diákoknak nem kötelező iskolába menniük március 29-ikén, illetve április 1-jén, vagyis az ő naptáruk szerinti nagypénteken és húsvét hétfőn. Az oktatási minisztériumnak a tanfelügyelőségekhez kiküldött tájékoztatása szerint az érintett diákok hiányzásait igazolni fogják az említett napokon. Tehát az oktatás hivatalosan nem áll le, csak mentesülnek alóla a húsvétot a nyugati kereszténység naptára szerint ünneplő diákok. Ami a hasonló cipőben járó tanárokat illeti, a szaktárca azt javasolja az iskoláknak, hogy vizsgálják meg a létszámot és ennek függvényében döntsék el, hogy felfüggesztik a tanítást az említett napokon, vagy helyettesítik az érintett oktatókat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro