Stagnáló járványadatokkal érkezik a hétvége

Igaz, a súlyos betegek száma picit nőtt. Viszont a halálesetek száma csökkent.

Hirdetés

Nem tudunk látványos változásokról beszámolni, ami az utóbbi 24 óra járványadatait illeti. Nem is nőttek, nem is csökkentek a számok jelentős módon. Ami akár jó jel is lehet, tekintettel arra, hogy jó pár európai országban már a harmadik hullámról beszélnek.

Az elmúlt nap folyamán elvégzett 31 483 teszt (PCR és gyorsteszt) alapján 2721 új megbetegedést regisztráltak az országban (első teszteredmény).

Az intenzív osztályokon kezelt súlyos betegek száma picit nőtt, a tegnapi 949 után jelenleg 963.

Hirdetés

A koronavírus-fertőzéshez köthető halálesetek száma viszont csökkent, ami mindenképpen jó hír: az elmúlt 24 órában 57 beteg (32 férfi és 25 nő) hunyt el, közülük 53-an más betegségekkel is küzdöttek, négy esetben pedig nem érkezett komorbiditásra vonatkozó jelentés.

Ami az oltáskampányt illeti, az elmúlt 24 órában összesen 38128 embert oltottak be (első és második dózis). Amint azt az oltáskampány vezetője, Valeriu Gheorghiță megjegyezte, ez egyben azt is jelenti, hogy várhatóan szombatra a beoltottak összlétszáma meghaladja a fertőzöttekét.

Hirdetés