Jelen szöveg az Europa Liberă oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A furcsaságok, bizarrságok, megmagyarázhatatlan döntések, kirohanások és kedvtelések egyre gyakrabban válnak humortalanná. A csínytevések a közelmúltig a szimpatikus vagy excentrikus személy szeszélyeihez tapadtak és egy ártatlan működési zavar elbírálása alá estek. Tömegesen alkalmazva, kritikus fenntartások nélkül, hivatalos üdvözlés és intenzív kereskedelmi hasznosítás mellett ugyanezek a kihágások – újabban – aggasztó üzenetet hordoznak.

Ismételt esetek azt mutatják, hogy

a zűrzavar gond nélkül eluralkodott emberek tömegei és alkotási mezők felett,

egy érthetetlen előadásban. Két friss példa megdöbbentő módon illusztrálja ezt az értelmetlenség, vakság és kockázat felé történő cseppfolyós csuszamlást. Egy hivatalosan szervezett csoportnak az utóbbi két hétben sikerült megtalálnia a halált ott, ahol mást nem lehetett találni: egy új-zélandi vulkán peremén. Néhány nappal korábban egy nagyon népes közönség és egy rakás médiaplatform lenyűgözve figyelt és tapsolt meg olyan történéseket, melyek abban csúcsosodtak ki, hogy egy floridai művészeti vásáron több mint 100 000 dollárért adtak el egy ragasztószalaggal rögzített banánt.

A színpadot mindkét esetben ugyanaz a szereplő uralta:

a különféle felsőbbrendű ürügyekkel ünnepelt abszurditás.

Az Új-Zéland keleti részén található Fehér-szigeten levő vulkán kitörése által megölt turisták esetében a turizmus volt az ürügy, amelyre a lehető legnagyobb komolysággal hivatkoztak a sajtóbeszámolókban. És éppen ebben van az anomália. Valóban, tökéletesen érvényes engedéllyel rendelkező idegenforgalmi irodák, de új-zélandi hatóságok is megszervezték és elfogadták az úgynevezett vulkánturizmust, pontosan ugyanúgy, ahogy az idegenforgalmat a nagyvárosokban vagy a történelmi műemlékeknél megszervezik és elfogadják. Az új-zélandi vulkánszigetet tavaly 10 000 turista látogatta meg. Növekvő számú közönség keresi, megfizeti és gyakorolja természetellenes és kihívó változatokban az idegenforgalmat. Az ilyenfajta tettekre irányuló kollektív impulzus masszív és egy hihetetlen ipar kialakulásához és szétterjedéséhez vezetett: a katasztrófaturizmusról van szó. Viszonylag új dolog turisták megjelenése a vulkánok peremén. Úgy tűnik, hogy a 2010-ben kitört izlandi vulkán keltette fel az étvágyat és serkentette a kínálatot, az a vulkán, amelyik akkor Nyugat-Európa legnagyobb részében leállította a légi közlekedést.

A terjedési mechanizmus hibátlanul működött a mára már ismert pályán:

Instagramon és Facebookon közzétett fényképek gyorsan kiváltottak egy tömeges másolásos versenyt. Az idegenforgalmi cégek átvették a stafétát és elkezdtek szállítási, szállási és látogatási csomagokat árulni az aktív vulkánok létezése kapcsán legismertebb pontokra. Az ipar egy másik ága az úgynevezett diktatúraturizmussal foglalkozik. Az ügyfelek olyan államokba látogatnak, mint Irán vagy Észak-Korea, azért fizetnek, hogy a furcsaságot lássák. A tisztelt diktatúrák időnként kihasználják ezt a fajta idegenforgalmat, kedvük szerint kipecáznak túszokat, hogy aztán visszavásárlásukról és politikai engedményekről alkudozzanak, melyeknek a nyugati államoknak helyt kell adniuk

az „emberiességi” megfontolások és a kritikus médiakampányok nyomása alatt.

Más „rétegturistákat” Ukrajnába szállítanak, ahol áthaladnak a Csernobil melletti radioaktívan szennyezett területeken. Azokról a turistákról sem szabad megfeledkezni, akik zsírosan megfizetik, hogy hőssé váljanak az Everesten. Alpinizmushoz a legkevésbé sem értők százait hordják fel nyolc ezer méterre és ott állnak sorban, hogy megérinthessék a csúcsot. Az üzlet néhány tízezer dollárba kerül és rendszeresen hullákkal dekorálja ki a hegy oldalát. Az idegenforgalom egzotikus, általában nagyon veszélyes állatokat kereső változatait is meg kell említeni.

Mint ahogy a szélsőséges klímájú és elszigeteltségű helyeken folytatott magányos turistáskodást is. Mindezek az attrakciók egy bizonyos győzedelmes és ugyanakkor mélységesen arrogáns mentalitáson alapulnak. Egy általánossá tett felvetés szerint, az ilyenfajta kalandokba bocsátkozó személy a hősies felsőbbrendűségéből adódóan mentesül a kockázatok alól. Ugyanez a mentalitás rejti magában azt az elképzelést is, hogy az elemi természetnek a turisztikai látogatás alatt kötelessége szünetet tartani. Az ilyenfajta szórakozás elterjedése azt mutatja, hogy máris létezik egy olyan emberi profil, mely úgy döntött, hogy egyedül van az egyedülállóságában, érinthetetlen és

automatikusan jogosult arra, hogy a külső valóság kapituláljon előtte.

Egy bizonyos önkéntes vakság, közömbösség és automatikus szuverenitás uralkodik és ír le két dolgot: az én rendkívüli inflálódását és a tudatlanságot, mint legitim élet- és sikerformát. A dolgok a második friss példával válnak tisztává és súlyosbodnak, a floridai művészi banán történetével.