A szöveg a Contributors oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Végül a „nyerő csapat” győzött (a Nemzeti Liberális Párt elnökválasztó kongresszusán – a szerk.) és Klaus Iohannisnak meglett az áhított elnöki pártja. E győzelem az ádáz kormányzati nyomásnak és az államfő közvetlen beavatkozásának köszönhető. Ez a győzelem annak is köszönhető, hogy néhány hónapig egyáltalán nem volt kormányzás az országban. Ez a győzelem éppen olyan középszerű, mint amilyen középszerű és alávaló, bénult és hatástalan a Nemzeti Liberális Párt (PNL) új elnöke által vezetett kabinet.

És ha e demagóg semmitmondás uralta eseménynek mottót keresnénk, talán Grigore Alexandrescu emlékezetes sorai illenének rá, miszerint

a liberális egyenlőség nem minden kutyusnak szól, csak a hangosan ugató házőrző ebeknek.

A vészhelyzet állandósítása által fenntartott drákói intézkedések azonnal felejthetők, amint a pártdemokrácia akcióba lép. A PNL kongresszusa egy elemi igazságot igazolt vissza: a törvény előtti egyenlőség egy szeszély, az önkény szuverén módon uralkodik Romániában. A képmutató gőg e leckéjét nem szabad figyelmen kívül hagyni. Emlékeztet minket arra, hogy kik is vagyunk, ennek az országnak a polgárai: egyszerű alattvalók, jobbágyok, akiknek nincs joguk fellebbezni a hatalom ellen.

Az elnöki csapat győzelme nem oldja meg a kormányzás válságát,

ugyanis a parlamenti összkép jelentősen elbonyolódik. Nehéz elképzelni, hogy a Ludovic Orbanhoz hű csoport ragaszkodni fog a szavazási fegyelemhez. Ami csak tovább bonyolítja a pártkongresszus által felfedett szakadás nyomán kialakult helyzetet. Ludovic Orban lemondása a képviselőház elnöki funkciójáról az elhidegülés egyik jele, amelynek meglesznek a maga következményei.

Egyébként a PNL kormányfő-elnöke a rá jellemző őszinteséggel utalt az általa vezetett kabinet támogatására vonatkozó egyeztető tárgyalások kérdésében tanúsított nyitottságra. A fő partner természetesen a PSD. A kisebbségi kormány önmagában olyan képlet, amely tehetetlenségre ítél, ugyanakkor megvan az előnye, hogy hatalmon tartja a pártklientúrát.

Úgy tűnik, Klaus Iohannis, a játékos-elnök közömbösen szemléli a dolgok alakulását. Olümposzi magasságaiból áradó szenvtelenséggel szemléli a győzelmét. Amit viszont ez a tekintet figyelmen kívül hagy, az maga a romániai valóság, közel egy évvel a parlamenti választások után. E valóság pedig enyhén szólva nyugtalanító.

A vészhelyzeten túl, ami a mindennapok lényegévé válik, úgy tűnik, semmi sem történik igazán.

Ebben a valóságban nyoma nincs a politikai koherenciának. A félelemkeltés és a folyamatos improvizáció között ingadozó román kormány teljesen elvesztette az irányt és a koherenciát. A PNL kongresszusa illusztrálja ezt a feltartóztathatatlannak tűnő sodródást.

A PSD számára valóban a Cîțu-kabinet a nyerő csapat. Mint a Cioloș-kabinet idején, a hamis ellenzéki helyezkedés a választási győzelem előjátéka. A miniszterelnök tehetetlenségből fakadó túlélése az a forgatókönyv, amely szerint a PSD a döntőbíró a mai Romániában. A játékos-elnök tántoríthatatlanul kitart a játszma mellett, amelyre tétjeit feltette. És Románia? Nos, Románia továbbra is az alattvalók országa marad. A hatalom önkényes gyakorlásának privilégiuma: ez a mi időnk ismertetőjele.