Cristian Sandache neve nem ismeretlen a közösségi médiában aktív erdélyi magyar felhasználók előtt: a Galacon élő történész, publicista, egykori szociáldemokrata képviselő gyakran közöl a magyar–román megbékélésről, Erdély sokszínű múltjáról és jelenéről, legutóbb pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy könyvet írt a székelység történetéről, amit be is mutattak Kovásznán.
A Știrile Transilvaniei (Erdély Hírei) portálon megjelent vezércikkében Sandache a történelem(tanítás) és propaganda kapcsolatát veszi górcső alá, kiemelve, hogy Erdély történetét a romániai tankönyvekben évtizedekig, generációk hosszú során át elferdítve tanították, és ez rendkívül káros hatással volt a román–magyar viszonyra. Az erdélyi történelmet ugyanis szinte kizárólag úgy mutatták be, mint románok és magyarok közti véres összecsapások sorozatát. Nem lehet tagadni, hogy voltak feszültségek a két etnikum kapcsolatában (amelyek néha egészen „radikális formát öltöttek”), de a régió társadalmi-kulturális élete túl gazdag ahhoz, hogy ennyire leegyszerűsítsük.
Olvasson még:
Erdély Romániához való csatolása (azaz 1920) után is megőrizte gazdag, soknemzetiségű és sokvallású örökségét, amely világosan megkülönböztette az Ókirályságtól, annak ellenére, hogy az erdélyi lakosság többsége román nemzetiségű volt. A magyarok és a németek (de a többi etnikum is) egy sajátos szociális-spirituális arculat kialakításának részesei voltak – főként a városi kultúra tekintetében –, és ezt az aspektust nem ártana jobban megismerniük az utánunk következő nemzedékeknek sem – mondja Sandache.
„Románként nem leszel kevésbé patrióta, ha elismered, hogy (például) az erdélyi magyarok igazi regionális brandet jelentettek, elég, ha arra a tényre gondolunk, hogy Erdély fejedelmei magyar származásúak voltak, a tartomány felépítési módja pedig (intézményi-szervezési szempontból) nagyrészt a régi magyar királyság intézményi formáit vette át.
A magyarok számára Erdély nemcsak azért fontos, mert hosszú ideig uralták politikai értelemben, hanem főként azért, mert a magyar nyelv és kultúra rengeteget köszönhet neki. Magyar tudományos és kulturális személyiségek sokasága származik Erdélyből, a magyar nemzeti öntudat számára pedig (különösen nehéz történelmi időkben) Erdély valóságos regeneráló otthonnak számított. Anélkül, hogy lemondanánk – mi, románok – a saját nemzeti-kulturális értékeinkről, a tisztelet és (főként) annak elismerése, hogy a magyar elem kivételes mértékben járult hozzá az erdélyi civilizációhoz (és áttételesen, a Romániáéhoz is később), a normalitás gesztusát jelenti”
– írja a szerző, és hozzáteszi: elsősorban a többségi románokra hárul a feladat, hogy aktívabban részt vegyenek az interetnikus kapcsolatok valóban normalizálódjanak, függetlenül a bármely oldalról érkező provokációktól.