Az Aranycsapat összeállítását minden magára valamit is adó fociszurkoló kívülről fújja, de évtizedek múlva vajon hányan fognak emlékezni a Gulácsi – Kecskés, Lang, Szalai Attila – Négo (Bolla), Nagy Ádám, Szoboszlai (Nikolics), Schäfer (Vécsei), Nagy Zolt – Schön (Holender), Sallai (Hahn) névsorra? Pedig ez Puskásék 6-3-ja óta az első magyar válogatott, amely nem kapott ki a Angliában.

Kellett ehhez a magyar pontszerzéshez az Eb-döntős hazaiak kevésbé ütős formája, de a magyarok jó játéka is:

a szeptemberi budapesti meccsel ellentétben Szoboszlaiék most végig tudták vinni támadásaikat is.

Egy ilyennél Luke Shaw fejbe rúgta Loic Négót, a 11-esből pedig Sallai Roland szerzett vezetést a magyaroknak.

Az angolok ekkor felpörgették a ritmust, és egy jobb oldali szabadrúgás után John Stones közelről ki is egyenlített. A Manchester City védője a második félidőben is a legveszélyesebb angol támadó volt, de fejese centikkel mellé ment, míg a magyar meccslabdát Holdender Filip hagyta ki a végén.

A lengyelek balhés albániai sikerével (a vendégek gólja után a hazai szurkolók dobálása miatt egy időre félbe szakadt a mérkőzés) a magyar válogatott számára már elérhetetlen a csoport második helye és

Ausztria dániai vereségével a Nemzetek Ligája révén sem érheti el a pótselejtezőt a magyar csapat.

Marco Rossi gárdája így a két novemberi meccsel ritka ellentmondásos évet zár: pontot szerzett a lengyelek, franciák, németek és angolok ellen, miközben oda-vissza kikapott Albániától.