Politikai cicaharc zajlik a jelenléti oktatás miatt az oktatási és az egészségügyi miniszter között

A tanügyminiszter nem érti, miért nem járhatnak a végzős osztályok diákjai teljes létszámban iskolába, és azt mondja: nem kell azzal traktálni a gyerekeket, hogy megfertőzhetik a családtagjaikat.

Hirdetés

Az oktatásra is átterjedt a háromtagú bukaresti kormánykoalíció két nagyobb alakulata, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az USR-PLUS pártszövetség közötti konfliktus: Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter közölte, nem érti, miért forszírozza a egészségügyi minisztérium, hogy a végzős évfolyamok – vagyis a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek – esetében csak fele létszámmal folyhat a jelenléti oktatás a magasabb fertőzési rátájú településeken.

A miniszter hétfőn este kerek perec kijelentette: ő a legkevésbé sem ért egyet azzal, hogy a nyolcadik osztályokban csak 15, a tizenkettedikekben pedig 17 fő vehet egyszerre részt az órákon, hiszen képességfelmérő, illetve érettségi előtt állnak, így nagyon fontos lenne, hogy személyesen legyenek ott a diákok az iskolában.

Viszont meghajolt az egészségügyi minisztérium előtt, amely csakis így járult hozzá a diákok visszatéréséhez, merthogy Cîmpeanu szerint ez még mindig a kisebbik rossz.

Azért odaszúrt még egyet a Vlad Voiculescu USR-PLUS által delegált egészségügyi miniszter vezette tárcának, megjegyezve, hogy nem érti: az alsóbb tagozatos diákok miért járhatnak teljes lészámban iskolába a magasabb fertőzési rátájú településeken.

Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter viszont hétfőn egyenesen úgy fogalmazott: a járványhelyzet kezd aggasztóvá válni, ezért még további korlátozások sem kizárhatók. Nem csak az iskolákban, hanem máshol sem.

Hirdetés

A tanügyminiszter ennek ellenére ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy nem az iskolában terjed a járvány, sőt: ott épp hogy a szabályok betartását tanulják meg a gyerekek.

Cîmpeanu egyenesen veszélyesnek tartja, hogy folyamatosan azzal traktálják a hét-nyolc-kilenc éves gyerekeket, hogy ha iskolába járnak, azzal megbetegíthetik a szüleiket, nagyszüleiket, sőt ennél még rosszabb következmények is jöhetnek.

Amiben igaza van, de azért az is tény, hogy elméleti óvatosság ide, szabályok oda, a járvány azért közösségekben mégiscsak jobban terjed.

Hirdetés