Most már azt is tudjuk, mennyi pénzbüntetést von maga után egy pártelnök náci karlendítése a Facebookon

Csomortányi Istvánt a diszkriminációellenes tanács büntette meg.

Hirdetés

Idén szeptember végén, nem sokkal Csomortányi István újbóli EMNP-elnökké választása után egy náci karlendítős fotó bukkant fel a Facebookon. Ráadásul éppen a párt Kolozs megyei oldalán, melyről Csomortányi azt állította, hogy valaki feltörte és „ismeretlen eredetű és kétes hitelességű tartalmat” tett közzé rajta. Az eset elég nagy felháborodást váltott ki, mivel kevesen hitték el, hogy manipulált fotóról lenne szó.

A fotó miatt a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) feljelentette Csomortányit az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), mely kedden hozta nyilvánosságra döntését az ügyben. Eszerint a tanács egyöntetűen megszavazta, hogy ötezer lejre bírságolják az EMNP elnökét. Emellett arra kötelezik a pártot, hogy harminc napon át jelenítse meg honlapján a határozat kivonatát román és magyar nyelven.

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke az MTI-nek azt mondta, a pénzbírság kirovásánál tekintettel voltak arra, hogy Csomortányi István egy pártnak az elnöke. A határozatot egyébként megtámadhatja a bíróságon.

Hirdetés