// 2025. december 7., vasárnap // Ambrus

Őrült kaland: Daciával utazott el a világ leghidegebb városáig egy szatmári magyar házaspár

// HIRDETÉS

Elhatározták, hogy négy keréken veszik be Szibériát. Na de hogyan!

A múlatós zenék világából ismert Bertici Attiláról két évvel ezelőtt írtunk utoljára, amikor a fiával körbeutazta Szibériát egy jó öreg Daciával, a szatmári úriember azonban egy újabb veszélyes kalandba vágott, ezúttal a nejével.

A házaspár decemberben egy Dacia Dusterrel indult el a 11 ezer kilométerre lévő, fagyrekordjairól híres szibériai Ojmjakon irányába.

A kalandorok részletesen, videókkal és bejegyzésekkel dokumentálják a nem mindennapi utazást a Hello Siberia Expedition nevű Facebook-oldalukon, innen derül ki, hogy már eljutottak a világ leghidegebb városának nevezett Jakutszk-ba, ahol a januári átlaghőmérséklet –42 Celsius fok (!) körül mozog, de mértek ott már mínusz 67 fokot is.

Onnan már „csak” 1000 kilométert kell megtenniük – embertelen körülmények közt, jeges utakon, befagyott folyókon át, hóviharban – a Föld hidegpólusának nevezett Ojmjakonig. A kis jakutföldi falu onnan kapta „becenevét”, hogy mértek ott –70 Celsius fokot is, ami világrekordnak számít a lakott területek kategóriájában.

A Bertici házaspár 5 nap alatt kívánja elérni a célt, amennyiben minden a terv szerint működik, s ha az eddig kifogástalanul viselkedő Dacia Duster is úgy akarja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Egy ex-fodrásznő ült egy vízügyi intézmény vezetőségében… és 100 000 embernek ma nincs vize…
Főtér

Egy ex-fodrásznő ült egy vízügyi intézmény vezetőségében… és 100 000 embernek ma nincs vize…

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

Orbán Viktor közelgő háborúról szóló kijelentése a román sajtó figyelmét is felkeltette
Krónika

Orbán Viktor közelgő háborúról szóló kijelentése a román sajtó figyelmét is felkeltette

A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit
Székelyhon

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit

Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.

// még több főtér.ro