// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Örömhír! Şoşoacă új pártot alapított és „beoltotta magát” pálinkával

// HIRDETÉS

Egy ilyen értékes politikus nem téblábolhat csak úgy, egyedül, nemde?

Alig két hónapig bírta párt nélkül Diana Şoşoacă, a legnagyszájúbb romániai politikai jelenség. Miután február közepén még korábbi pártja, a Románok Egységéért Szövetség (AUR) is megelégelte a minősíthetetlen megnyilvánulásaival elhíresült szenátor viselkedését és kizárta soraiból, Şoşoacă most bejelentette, hogy összegründolt egy új alakulatot.

A szenátor a România TV-ben azt mondta, hogy az AUR „már nem létezik”, a népszerűsége zuhan, nem szabad hinni a „fizetett felméréseknek”. A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint, amelyet az INSCOP készített március elején, és amelynek eredményeit nemrég tették közzé, az AUR 15,3 százalékon áll.

Diana Şoşoacă azt állítja, ő már népszerűbb Marine Le Pen francia szélsőjobbos politikusnál is, akinek a kijelentéseire már reakció sincs. „Engem senki nem hagy reakció nélkül” – mondta a szenátor. Egyébként is – folytatta –, az AUR-t az ő népszerűsége vitte előre, amióta kizárták a pártból, az alakulat már nem érdekli az embereket.

Az állítólagos új pártjáról Şoşoacă nem árult el semmit, csak azt, hogy létezik és hogy csak akkor hallani majd róla, amikor „elérkezik a pillanat” és amikor szükséges.

Şoşoacă egyébként szombaton arról beszélt, hogy „az igazi román vakcina” a pálinka, ő is azzal oltotta be magát, Raed Arafat, Alexandru Rafila és Adrian Streinu-Cercel pedig „gyilkosok”, akik csúfot űztek az országból.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro